Jogtalan jogértelmezések?

2017. szeptember 06. 14:16

Magyarországot és Lengyelországot a kancellárjelöltek vitájában mindkét fél továbbra is megbélyegezte.

2017. szeptember 06. 14:16
Bíró Béla
Maszol

„A választási kampány kényszereinek hatására végül Angela Merkel is kénytelen volt változtatni nézetein. Anélkül azonban, hogy korábbi tévedéseit elismerte volna. A legfontosabb európai és ázsiai államfők párizsi megbeszélései nyomán végre maga is különbséget tett a menedékkérők és tényleges menekültek, illetve a gazdasági bevándorlók közt. Maga is kimondja: »Egész sor jogilag megalapozott intézkedéssel elejét kell vennünk a migránsok ellenőrizetlen beáramlásának.« Eleddig csupán menekültekről volt hajlandó beszélni. Most már maga is megköveteli a különbségtételt a politikai vagy gazdasági okokból érkező migránsok közt. »A törvénytelenség nem megy, ahogyan az sem, hogy a befogadottak semmivel nem honorálják a befogadók jóindulatát.«

Ennek ellenére az emberjogi szervezetek továbbra is ragaszkodnak saját jogértelmezésükhöz. Sőt, Magyarországot és Lengyelországot a kancellárjelöltek vitájában mindkét fél továbbra is megbélyegezte. A Görögországban, Olaszországban és Szerbiában felgyülemlett migránsok helyzete pedig továbbra is megoldatlan. A Horvátországból visszatoloncolt migránsok gyakorta súlyos bántalmazások jeleivel érkeznek vissza. Az emberjogi szervezetek képviselői olyan migránsok vallomásait idézik, akiket a horvát rendőrök bottal vertek. Állítólag olyan is volt, akinek a csontja is eltört. Sokaktól elvették a pénzüket, összetörték a telefonjaikat. Hogy mindebből mi igaz, és mi nem, azt nehéz lenne kideríteni. A horvát rendőrség a vádakra nem is válaszol, állítják a jogvédők. De tudjuk, bár a magyar rendőrség válaszolt, a jogvédők egyetlen – magyar rendőrök ellen felhozott – vádat sem tudtak bizonyítani. Ami nem jelenti azt, hogy mindenik merőben megalapozatlan lett volna, de sajnos a migránsoknak nagyon is érdekükben áll eltorzítani a valóságot.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2017. szeptember 07. 03:57
"Állítólag olyan is volt, akinek a csontja is eltört." Szörnyű tényleg. Semmi joga nem volt idejönni orrcsontot töretni.
Akitlosz
2017. szeptember 07. 03:37
"Magyarországot és Lengyelországot a kancellárjelöltek vitájában mindkét fél továbbra is megbélyegezte. " Közük? 'A Görögországban, Olaszországban és Szerbiában felgyülemlett migránsok helyzete pedig továbbra is megoldatlan.' Csak mert túl gyávák lelőni vagy deportálni őket.
balbako_
2017. szeptember 06. 16:40
Pontosan ez a felháborító. Mert világosan megkülönböztethető a genfi egyezmény, ami a háborús menekültekkel foglalkozik és amit Magyarország rigorózus pontossággal betart. Migránsokra viszont a schengeni egyezmény vonatkozik, amit szintén csak mi tartunk be Európában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!