Megvédeni Európát, megvédeni magunkat

„Van egy előnyünk, amiről csak mostanában derül ki, milyen becses: soha nem voltak gyarmataink. Annak idején hátrány volt ez is, nem részesültünk a hatalmas zsákmányból, amely – miközben kultúrák dőltek romba – a gazdag Nyugatot még gazdagabbá tette, behozhatatlannak látszó előnyhöz juttatva a világ többi részével szemben. A meghódítottak azonban most felkerekedtek, hogy a saját otthonukban hódítsák meg a hódítókat. A kapukat már régen kinyitották, a hódítók hozzászoktatták magukat a gyarmataikról érkezettekkel való együttélésre, ráadásul a lelkifurdalás is munkál bennük. Bár a gyerekek nem felelnek a szülők bűnéért, nehéz ellökni a kérő kezet, ha a bajt éppen a szülők okozták. Nekünk itt, Közép-Európában, amit nyugaton Kelet-Európának mondanak, nincs ilyen lelkifurdalásunk, tiszta lélekkel mondhatjuk, hogy mi sem költöztünk be más házába, más se költözzön a miénkbe.

Aztán előnyünkké fordult az is, hogy későn érkeztünk az európai jólétbe, előtte majd fél évszázadig az előbb kommunistának, majd szocialistának mondott emberkísérlet elszenvedői voltunk. Van egy régi paradoxon: a szegénység nagylelkűvé tesz, a gazdagság önzővé. Nyugat-Európa legtöbb népe túl régóta gazdag ahhoz, hogy ne váltak volna önzővé – ezért nem nevelnek gyerekeket. Nem is akarnak – arrafelé az önzőségét már nem szégyelli senki. A mi jómódunk még viszonylag új. Az önzés már itt is megjelent, a gyerekek száma tragikusan csökkent – de legalább a szándék, a gyerekek iránti vágy még megmaradt, az okos családpolitikának még van esélye megfordítani a tragikus trendet. Nálunk, Magyarországon meg is fordult a trend, visszakapaszkodhatunk a magukat fenntartani képes nemzetek közé.

Így állunk a világ előtt, előnnyé fordult hátrányainkkal, szemben velünk az a nyugat-európai elit, amely egykori előnyeitől elvakítva nem hajlandó tudomásul venni, hogy vakságával a saját kultúrája megmaradását teszi kockára. Ez az önpusztító elit akar leckéztetni minket, és mindent megtesz azért, nehogy sikerüljön a mi Kelet-Európának mondott Közép-Európánk mellett az ő nyugatukat is megvédenünk. Ha másként nem megy, hát éket verve az ő megmentésükért is létrehozott szövetségünk tagjai közé, árulásra biztatva azokat, akik gyengébbnek tűnnek a meggyőződésük követésében. Ez tehát a kérdés: sikerül-e megvédenünk a Nyugatot önmagától, sikerül-e megmentenünk Európát olyannak, amilyennek szeretjük, amilyenhez bő tíz éve formálisan is csatlakoztunk. Hiszen látnunk kell: a Nyugat hanyatlása a mi számunkra is végzetes lehet. Németországhoz, a német gazdasághoz ezer szállal kötődünk, de a többi ország is fontos nekünk.”