A CIA által kinevezett ukrán kormány az áldozat pózában tetszeleg szerte az elhülyült világban, és ezen áldozati pózba merevedve úgy gondolja, bármit megtehet. Megteheti például azt is, hogy őshonos kisebbségeit egyszerűen megfosztja az anyanyelvhasználat jogától. Persze az ukrán kormány minden bizonnyal csak és kizárólag az orosz kisebbséggel (ami Kelet-Ukrajnában többség!) akar kiszúrni, csak az oroszokat akarja jogaiktól megfosztani, ám annyira már kiokosították őket a gazdáik, hogy ilyet nem tehetnek, mert akkor túlságosan kilóg a lóláb (ami esetünkben a CIA meg Nuland meg volt amerikai alelnökök szőrös lábát jelenti).
Úgyhogy inkább kiszúrnak az összes kisebbséggel, mert így már minden oké, minden »pc«. Ment is volna minden simán, de az ukránok egy aprósággal nem számoltak. Azzal, hogy Magyarországon jelenleg nem a liberális hazaárulók vannak hatalmon, és nem Göncz Kinga-féle »merjünk kicsik lenni« senkik gyakorolják a külügyminiszteri teendőket. Azzal sem számoltak, hogy ugyanez a helyzet Lengyelországban is, és hogy van egy erős V4-ek szövetség, továbbá hogy a nemzeti érdekérvényesítésben mindig bármire képes románok is élnek Ukrajna nyugati felén.