Az RMDSZ főbűne

2017. augusztus 28. 11:07

Hogyan fordulhatna nemzetközi fórumokhoz a kisebbségi jogok megsértése miatt egy olyan szervezet, amely hatalmon van?

2017. augusztus 28. 11:07
Szentgyörgyi László
Központ.ro

„Ha mérlegelnem kellene az RMDSZ legfőbb bűneit – az biztos, bőven lenne mit! –,akkor a kormányzati szerep folytonos erőltetését a legsúlyosabbak közé sorolnám. Hogyan fordulhatna nemzetközi fórumokhoz a kisebbségi jogok megsértése miatt egy olyan szervezet, amely hatalmon van, amelynek tagjai a kormányzásban is részt vesznek? Az önálló külpolitizálás lehetőségének feladása nagyobb kárt okozott a magyar közösségnek, mint a román sovénnacionalzmus jegyében fogant megannyi kormányzati intézkedés.

Azzal pedig, hogy a kormányzás bűvöletében az RMDSZ folyamatosan kerülte a kényes témákat, bizony hozzájárult ahhoz, hogy sokan sokáig abban a tévhitben élhettek, hogy Romániában konszolidálódott a demokrácia, az etnikai konfliktusok pedig, ha nem is oldódtak meg végérvényesen, de békésen rendezhetők. A következmény lehangoló: az erdélyi magyarságból kiveszett az éberség, a veszélyérzet, az önfenntartási ösztön.

És ezen az sem változtat, ha most az RMDSZ elnöke kikéri magának, hogy bárki is – legyen az akár Andrei Pleșu – Hunorként emlegesse. Véleményem szerint.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
A teremburáját
2017. augusztus 28. 14:44
Bocsi, de egy koalíciós partner nem azonosulhat mindenben a többiekhez! Ha azt tenné, akkor miért lennének külön pártban? Romániában bármelyik román párt vagy koalíció is van hatalmon, a kisebbségi jogokat nem fogja csak igen kis részben tisztelni és betartani, azt amit is csak szemfényvesztésből! A rabló védi a rablott holmit. Az RMDSZ elsősorban érdekvédelmi szervezet, még ha pártként is működik és ezt a feladatát csak a hatalom közelében vagy benne tudja érvényesíteni. Tehát, ha erre a koalíciós partnerek nem hajlandóak ténylegesen, akkor nyugodtan fordulhat nemzetközi fórumokhoz miatta! Maximum kizárják a koalícióból, de akkor az amúgy vaksi és elfogult nyugatiak számára is világosodni kezd a helyzet!
Mich
2017. augusztus 28. 13:50
Magyarok, össze kéne fogni...!
krakken96
2017. augusztus 28. 12:58
az Rmdsz a legkorruptabb párt Romániában. eladták a szavazataikat és most a románok mutogathatnak rájuk,hogy a kisebbséggel minden rendben.egy volt román tábornok is kijelentette,hogy a 96os kormánybavételük volt a legjobb döntés,mert ezzel meggyőzték a nyugatiakat de az akkori magyar vezetést is és utat nyitott nekik az euroatlanti tagsághoz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!