Spanyolországi dzsihád

„Hogyan értékeljük az arra való törekvést, hogy a córdobai katedrálist nyolcszáz év után ismét mecsetnek nevezzék, és megnyissák a muszlimoknak? Ezek alapján a társadalom jelentős részének elfogadható az iszlamizáció. Csak nehogy később ez a tendencia a világ legversenyképesebb és a spanyol GDP 11 százalékát kitevő turisztikai szektorára legyen negatív hatással!

Ha hatékonyan akarunk védekezni a dzsihádfenyegetettség ellen, akkor tovább kell lépnünk az olyan megoldásokon, mint betongúla, fémdetektor, beléptető kapu, több rendőrjárőr utcákra vezénylése stb. Ezek rövid távú és reaktív megoldások csupán, pótcselekvések, amelyek eleve kudarcra vannak ítélve, amíg nem tudjuk, kit akarunk a betonfalakon és ellenőrző pontokon kívül tartani, a rendőrök nem tudják, kit tartsanak szemmel, és a gúlasoron kívül is vannak védtelen, lemészárlásra váró káfirok.

A hosszú távú megoldás csak az iszlamizáció megakadályozása lehet. Erre Magyarországon még van esély, de csak akkor, ha felfogjuk a probléma jellegét, képesek vagyunk azonosítani az ellenséget és ideológiai, stratégiai céljait. Ahol ez nem működik, ott marad a szokásos megoldás: plüssmaci, virágcsokor, gyertyafény, szomorú arccal előadott ostoba beszédek, az iszlamofóbia hangoztatása és a lassú, de biztos behódolás.”