„Azt mondta, hogy Magyarország kifelé mást mutat, mint amit befelé kommunikál. De a retorikához képest progresszív melegjogok nem arra vezethetők vissza, hogy a rendszerváltás ezen termékeit még nem sikerült visszacsinálni?
Hát nehéz megmondani, hogy milyen kormányzati stratégia van erre nézve. Többféle mechanizmus is működik ezekben a helyzetekben: van a visszalépés, az átvétel, a megfelelés és az újrameghatározás. Magyarországon két visszalépés volt gender-ügyben: az első az volt, amikor 2010-ben visszavették az óvodai nevelési tervből, hogy a társadalmi sztereotípiák ellen kell nevelni a gyerekeket, a második meg most volt, amikor az iskolai kerettantervből kivették a gender fogalmát. Az átvételre példa, hogy a nők elleni erőszakot átnevezték párkapcsolati erőszakká, a nők elleni erőszakkal foglalkozó NGO-k helyett pedig létrehoznak egy párkapcsolati erőszakkal foglalkozó NGO-rendszert, hogy azoknak adhassák onnantól a pénzügyi támogatásokat és a saját intézményrendszert és hálózatot erősítsék. A megfelelés alatt azt értem, amikor a kormány támogatja az uniós vagy más nemzetközi szinten született döntéseket, és úgy tesz, mintha egy mainstream demokratikus és liberális állam lenne az ENSZ-ben és az Európai Bizottságban is. Az újrameghatározás révén pedig létrehoznak valami új tartalmat a régi formába: ilyen, amikor a családot helyezik a központba, majd az adózási, a szociális vagy a társadalompolitikával támogatnak egyfajta családmodellt – így lesz a társadalompolitika egy ideológiai eszköz, mint a GYED extra.
Ezek a folyamatok párhuzamosan működnek, de az ember sokszor csak bizonyos dolgokat vesz belőlük észre, azokat, amelyek az ő ügyéhez tartoznak, így a közügyek iránt érdeklődő, esetleg tüntetni járó állampolgár is csak részpolitikára reagál, ahelyett, hogy az egész rendszer működését elemezné. Ennél viszont szélesebb keretben kell nézni a dolgokat.”