„A diplomácia fokmérője, hogy demokratikusan meghatározott stratégiai célokat milyen hatékonysággal tud elérni. Ehhez persze sokfajta eszközt lehet használni, erősebbeket és lágyabbakat, de végső soron az eredmény a lényeg. Ehhez képest Szijjártó fejében a keménykedés önmagában is érték, önmagában is jó, a kompromisszumkeresés pedig elvetendő, még akkor is, ha épp az vezet céljaink eléréséhez.
Ez a fajta politika még az átlagos diktatúrákra sem jellemző, csak kimondottan az Észak-Koreára hajazó helyeken, ahol minden szóra ugrani kell, és atomháborút lengetni be. Igaz, az atomháború belengetésével Észak-Korea legalább élelmiszersegélyeket harcol ki magának, hogy ne haljon éhen az egész ország, Szijjártó azonban maximum csak a főnökkel feledteti a tegnap esti meccs lesújtó végeredményét.”