Pillanatkép az osztrák belpolitikából

2017. augusztus 03. 14:32

Sebastian Kurz népszerűségét a menekültügyben elfoglalt álláspontja alapozta meg.

2017. augusztus 03. 14:32
Kiss J. László
Magyar Idők

„A kancellári székben a Werner Faymannt felváltó Christian Kern fordulatot hajtott végre a szociáldemokrata menekültpolitikában és úgy kalkulált, hogy ilyen módon a nagykoalíciót vezető SPÖ időt nyerhet, és az októberi parlamenti választásokon újabb öt évre meghosszabbíthatja hatalmát. Ám Kern várakozásaival ellentétben a belpolitikai erőviszonyok 2017 nyarára drámaian megváltoztak. A nyári közvélemény-kutatási adatok szerint nem valószínű, hogy a kancellárt ősszel is Christian Kernnek hívják majd. Ha 2017 júliusában lettek volna a parlamenti választások, akkor az IMAS intézet szerint a választásra jogosultak 35 százaléka a konzervatív Néppártra adta volna a voksát, míg az SPÖ 25 százalékkal a második, a Szabadságpárt 24 százalékkal szorosan a harmadik helyen végzett volna. A választásokig kevesebb mint három hónap van hátra, és mind a két párt arra törekszik, hogy a Szabadságpárt táborából nyerjen szavazatokat, ezért jobbról előzve az FPÖ-höz közel álló álláspontokat fogalmazzon meg. A szociáldemokraták szempontjából az FPÖ választási tábora stratégiai kérdés, mivel az 1980-as évek kezdete óta mintegy egymillió munkás választó – a választásra jogosultak egyhatoda – vándorolt a szociáldemokratáktól a Szabadságpártba, ezzel a jobboldali FPÖ vált a polgárosodott munkás választók pártjává.

A szociáldemokraták soraiban lezajlott személyi változás nyomán a konzervatív táborban növekedett az aggodalom, hogy a politikai szereposztásban és a pártok közötti erőviszonyokat tekintve a következő években is a Néppártnak jut az »örök harmadik« szerepe. Ez az aggodalom még erősebbé vált, mivel a nagykoalíció felbomlott, és a pártok megállapodtak abban, hogy a parlamenti választásokra egy évvel korábban, 2017. október 15-én kerül sor. A párt irányításában a vezető szerepre Sebastian Kurz már 2014-ben is készen állt, de a politikailag megfelelő pillanat csak 2017 májusában érkezett el, amikor Reinhold Mitterlehner néppárti alkancellár a párton belüli növekvő konfliktusok és a harmincegy éves külügyminiszter országos népszerűségének hatására lemondott. Az ÖVP július eleji linzi kongresszusán Sebastian Kurzot 98,7 százalékkal a párt elnökévé választották. Korábban fiatal kora miatt csak megmosolyogták őt, ám most, országos népszerűsége csúcsán a kongresszus hozzájárult a párt általa kívánatosnak tartott alapszabály-módosításához. Ennek értelmében a választási cédulán az eddigi ÖVP helyett a párt új neve – „Sebastian Kurz-lista – az új Néppárt” – fog szerepelni. Az új elnök továbbá szabad kezet kapott arra, hogy az országos listát maga állíthassa össze. A jövőben Kurz dönt arról, hogy ki lehet jelölt az országos listán, míg a tartományi listák esetében vétójoga van.

Kurz rövid idő alatt olyan karizmatikus politikussá nőtte ki magát, aki képes a társadalmat polarizálni. Nem véletlen, hogy a Jörg Haider vezette Szabadságpárt időszakát idézte fel balliberális kritikusaiban, jóllehet a Haiderre emlékeztető német-nemzeti kötődés éppúgy távol áll Kurztól, mint a harmadik birodalomhoz fűződő bármilyen vitatható álláspont. Kurz népszerűségében az Emmanuel Macron nyomán előtérbe került fiatal politikusnemzedékek mellett elsősorban a menekültpolitikában elfoglalt véleménye játszik szerepet, amely számos kérdésben azonos vagy közel áll hazánk, illetve a V4-ek álláspontjához. Kurz kezdeményező szerepet játszott a bécsi balkáni csúcs megszervezésében, amely a nyugat-balkáni menekültút lezárásához vezetett, bizonyítva, hogy az illegális migráció megállítható. Ugyanezt tartja érvényesnek a földközi-tengeri és az olaszországi menekültutak esetében is. Kurz hangsúlyozta, hogy szükség esetén kész a Brenner-hágó, azaz az olasz–osztrák határ megvédésére. Régi követelése, hogy az EU területén kívül eső hot spotokat kell felállítani. Több esetben a biztonság szempontjainak adott elsőbbséget a humanitárius szempontok egyoldalúságával szemben.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csuka
2017. augusztus 04. 09:13
A G(nóm) Fodor Gábor, a Századvég Alapítvány stratégiai igazgatója és álláshalmozóként a 888 főszerkesztesztőjének honlapja bennünket támadva indít egy jobbegyenesnek szánt hatalmas öngólt a HVG ellen. https://kuruc.info/r/6/175781/
tango47
2017. augusztus 03. 19:01
A két, Magyarországon fasizmust, nácizmust vizionáló vezető (Feymann, Renzi) csúfos bukása után, mintha a normalitás felé mennének ezek az országok is. Azt viszont nem hinném, hogy az áhított "eredeti állapot" még valaha visszaállítható lenne.
illiberator
2017. augusztus 03. 17:50
A "liberalizmus" Európa rákfenéje.
Akitlosz
2017. augusztus 03. 17:15
"Sebastian Kurz népszerűségét a menekültügyben elfoglalt álláspontja alapozta meg. " Csak álláspontja van, de nem csinál semmit. Csak beszél, de nem tesz. Sohasem fogja kivezényelni az osztrák flottát az embercsempész hajók ellen.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!