„A jobboldali orientációjú választókkal beszélgetve sokszor előkerül az a kormányváltás elhárítására szolgáló megjegyzés, hogy a jelenleginél nincs jobb, s ebbe immár – ha tetszik, ha nem – bele kell nyugodnunk. Majd ha lesz jobb, akkor újra elő lehet venni a kérdést. De amíg nincs, addig fölösleges foglalkozni a dologgal.
Van ebben az érvelésben egy jó adag bizonytalanságból fakadó mentegetőzés is. Egyre gyakrabban tapasztalható, hogy a kormány iránti rokonszenv már a múlté. A feltétlen támogatók már nem mentegetik olyan elszántan a Fidesznek a demokrácia alapértékeit tagadhatatlanul veszélyeztető magatartását, hanem az ellenzék gyengeségére hivatkozva utasítják el a változás/változtatás lehetőségét – s egyúttal a hatalomviselőkre és saját magukra, mint választókra háruló felelősséget is. Mert mit lehet tenni egy olyan helyzetben, amely önmagában ugyan változtatásra szorul, de reális alternatíva híján, kényszerűségből mégis a belenyugvást sugallja?
A »nincs jobb» típusú érvelésből kihallani a kritikát is, hiszen jelzi, hogy lehetne jobb. Ugyanakkor elejét veszi a továbbgondolásnak, amely például akár arra a következtetésre juthat, hogy rosszabb sem igen lehetne a jelenleginél, hiszen kormányváltás esetén az ellenzék semmiképpen sem volna képes a politikai hatalom visszaéléseinek lehetőséget biztosító olyan túlsúlyra jutni, mint a Fidesz. Még ha akarná, akkor sem. Következésképpen a »nincs jobb« kategória egybeesik a »nincs rosszabb« fogalmával. Márpedig az, hogy a »nincs jobb« a »nincs rosszabb« szinonimája lett, utal közállapotaink rendkívüliségére.”