Dawkins esete a szólásszabadsággal: miért védi a baloldal az iszlámot?

Richard Dawkins korunk egyik legnépszerűbb biológusa. Egyben évtizedek óta a vallásos hit, elsősorban a kereszténység nyílt és heves kritikusa. Szenvedélyes ateistaként úgy tekint Istenre, ahogy egy keresztény Thorra, Baálra vagy az aranyborjúra. A hívők mellett a konzervatív politikai tábor sem kedveli. Köztudott, hogy korábban a Munkáspártot támogatta, jelenleg pedig a Liberális Demokratákkal szimpatizál. Most mégis a kereszténykritikus nézeteiért rajongó baloldaliak hallgattatták el: már Dawkins is sok a baloldalnak, pedig eddig a militánsan kereszténységellenes radikális baloldal természetes szövetségesének számított.

Történt ugyanis, hogy július végén a szólásszabadság egykori szimbólumaként ismert kaliforniai egyetem, a Berkeley rádiója hívta meg egy könyvbemutatóra. Azonban a tudós megdöbbenésére a rendezvényt váratlanul lefújták. Hogy miért? Az indoklás szerint a biológus az iszlamofóbia bűnébe esett, és ezzel sokakat megsértett.

„A KPFA határozottan támogatja a szólásszabadságot, de nem pártolja a gyalázkodó beszédet. Elnézést kérünk, azért mert korábban nem rendelkeztünk szélesebb ismeretekkel Dawkins nézeteiről. Azoktól is bocsánatot kérünk, akiket kellemetlenül érint a rendezvény törlése.”

Dawkins nem hagyta szó nélkül a kettős mércét: „A kereszténység állandó kritikusaként ismernek, de ezért még soha sem tiltottak le a pódiumról. Miért adtok szabad utat az iszlámnak? Miért lehet a kereszténységet kritizálni, de az iszlámot nem?”

Szép kis történet. Hol is kezdjem?

Dawkins minden jel szerint nagyszerű biológus, de biztosan nem benne tisztelhetjük a XXI. század Aquinói Szent Tamását. A maga sajátos, angolszász módján valláskritikája inkább szórakoztató, mint komolyan vehető. Egyik vitapartnere, Terry Eagleton ezt nagyon szemléletesen fejezte ki: „Képzeld el, hogy olyasvalaki tart előadást biológiából, akinek a témáról alkotott tudása csupán a Brit madarak kézikönyvének ismeretét teszi ki. Most már nagyjából képben vagy arról, hogy milyen érzés Richard Dawkinstól teológiát olvasni.”

Az iszlám a gonosz legnagyobb erőforrása?

Dawkins viszont téved, amikor az iszlámban látja a gonosz legnagyobb erőforrását. Kétségtelen, hogy ez a vallás születése óta komoly kihívás elé állítja a nyugati világot, de nem itt van a probléma gyökere. Az iszlámban annyi a rendkívüli, hogy úgy akarja keresztre küldeni az Egyházat – Európa legnagyobb támaszát –, hogy bizonyos értelemben tőle nyeri dinamizmusát, hiszen nem is létezne kereszténység nélkül.

Az iszlám annak a spirituális erőnek a kisiklott és részleges megnyilvánulása, amit a katolicizmus hozott a nyugati világba.

Az európai muszlim térnyerés egy sokkal mélyebb, évszázadok óta zajló belső folyamat tünete. A nyugati civilizáció egyszerűen értelmezhetetlen a római örökség, a klasszikus hagyomány és a katolikus hit oszlopai nélkül. Ha a fellegvár pilléréit belülről már aláásták, akkor a külső fal sem tartható sokáig.

Ők azok, akik szeretik a káoszt és a pusztítást, gyűlölik a kereszténységet, a családot és újabban a nemzetállamot. Nagyon jól tudják, hogy építeni nehéz, viszont rombolni könnyű. Valóságos tragédia, hogy a frankfurti iskola intellektuális anarchistáinak szelleme még mindig uralkodó szerepet játszik a kulturális és az akadémiai életben egyaránt.

Miért lehet a kereszténységet kritizálni, de az iszlámot nem?

Néhány amerikai konzervatív gondolkodó szerint befolyásos baloldaliak meggyőződésévé vált, hogy az iszlámmal való együttműködés a nyugati civilizáció felszámolásának leghatékonyabb módja. Többé már nem az osztályharc, hanem egy demográfiai síkon vívott harc az eszközük. Reményeik szerint ebben a küzdelemben egy magával meghasonlott, értékeit vesztett nyugati világ biztosan alulmarad egy szintén hagyományosan megosztott, de frissebb és életrevalóbb muszlim világgal szemben.

A progresszív baloldal új elképzelése miatt nem érheti bírálat az iszlámot. Számukra ez nem egy alapjogi kérdés. Nem arról van szó, hogy a Berkeley alkotmányjogászai elfelejtették az első amerikai alkotmánymódosítás alapjait. Így érthető meg, hogy miért szólásszabadság, ha egy ateista a kereszténységet szapulja, ugyanakkor miért gyalázkodó beszéd, ha az iszlámot becsmérli.

Ott van például a córdobai katedrális esete, ahol az ateista baloldal támogatja a muszlimokat abbeli törekvésükben, hogy imádkozhassanak a katolikus katedrálisban, csak mert az egy volt mecset közepén magasodik, és szeretnék, ha az katedrálist elkoboznák a püspökségtől és államosítanák. A baloldali mozgalmat nyilván elsősorban az egyházellenesség vezérli, amihez a muszlimokat is fel tudja használni. A muszlimok pedig a saját törekvéseikhez használják fel a baloldalt. A Dawkins-félék meg kapkodhatják a fejüket, hogy hova álljanak, elvégre az ő felvilágosult, ateista baloldaliságuk nem tud mit kezdeni a felvilágosodásellenes, posztmodern baloldal következetlenségeivel.

Mind Córdoba, mind a Berkeley megint felveti a kérdést:

Dawkins saját bőrén tapasztalhatta meg, hogy a progresszív baloldal legnagyobb ellensége a valóság. Kimondottan vicces, hogy azokkal került egy táborba, akikkel egész életében vitában állt.

Üdv a klubban, Mr. Dawkins!