Botka László is nyomta a gombot

2017. augusztus 29. 13:05

Botka László is nyomta a gombot, amikor a szocialisták elvették az oktatástól és a pedagógusoktól a pénzt.

2017. augusztus 29. 13:05
Fidesz
Közlemény

„A szocialisták éppen az ellenkezőjét csinálták annak, mint amiről most beszélnek. Botka László maga is nyomta a gombot, amikor a szocialisták az oktatásra szánt pénzeket csökkentették és a pedagógusoktól elvettek egy havi bért. A sorozatos pénzelvonások miatt iskolák százaira tettek lakatot, egyre nagyobb terhet hárítottak a szülőkre, és pedagógusok ezreit tették utcára.

A Fidesz 2010 óta folyamatosan pótolja az oktatásba a szocialisták által elvett pénzeket. Ma a létbizonytalanság helyett kiszámíthatóság van az oktatásban; a pedagógusok, a szülők és a gyermekek is számíthatnak a kormány támogatására. Az állam ma felelősséget vállal az iskolák fenntartásáért; tantermeket, tornatermeket, tanuszodákat épít és több mint félezer településen újabb iskolafejlesztési programot indít. A pedagógusok bére 2013 óta átlagosan 50%-kal emelkedett, a szülők terheit pedig az egyre szélesebb ingyenes tankönyvellátási és gyermekétkeztetési programmal csökkentjük. Jövőre 572 milliárd forinttal lesz több oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Az oktatásra fordított kiadások az uniós átlagot is meghaladják.”

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pofa Benő
2017. augusztus 29. 19:41
Orbán Viktor Soros-ösztöndíjas a Liberális Internacionálé alelnöke volt, most illiberális államot épít. A Fideszéknél már minden volt meg annak az ellenkezője is, És még máson számonkérnek. Nevetséges.
kgyula
2017. augusztus 29. 15:03
És? Kit érdekel az explorációtok? Magatokat turbózzátok vele? :)
balbako_
2017. augusztus 29. 15:02
Botka szegény már semmire sem emlékszik, arra sem mit nyomott, arra sem, hogy van e Rolexe, vagy nincs, luxusterepjárójára sem emlékszik. Csak a szép és pártjának és neki gazdag jövőt látja, egészen a választásig.
Burmin
2017. augusztus 29. 13:47
Hát én meg azt gondolom hogy az oktatást mindegyik kormány tönkre vágta, ki jobban ki kevésbé, ez most egy kísérleti terep....Ha valahol szükség lenne az együtt gondolkodásra hát itt mindenképp...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!