„Összegzésül tehát megállapítható, hogy egy nem katolikus ember semmiféle ellentmondásba nem keveredik, ha a mesterséges megtermékenyítés kérdésében nem osztja az egyház tanítását, ugyanakkor a pápa más közélet-politikai megnyilatkozásaival egyetért. Sánta példával élve, én például szeretem Pasolini filmjeit, ugyanakkor nem osztom kommunista elkötelezettségét.
Révész Sándor másik megállapítása Veres Andrásra vonatkozik. Ezt írja a szerző: »azt persze minden demokratának el kell utasítania, hogy a kormány a keresztény álláspontot tegye törvényileg kötelezővé, és azt is, hogy bármely keresztény vagy nem keresztény felekezet a maga álláspontjának kötelezővé tételét követelje a kormánytól.