Atom-Kor(ea)?

„Észak-Korea az értesülések szerint most már nemcsak interkontinentális ballisztikus rakétával rendelkezik, hanem kellőképpen miniatürizált atombombával is, amellyel akár amerikai nagyvárosokat is eltörölhet a föld színéről, nem is beszélve Szöulról vagy éppen Tokióról. Hogy mi lesz mindebből, azt most aztán végképp senki sem tudja megmondani, ám éppen ezért lenne érdemes eltöprengeni azon, hogy vajon mi váltotta ki ezt az egyre abszurdabb és veszélyesebb helyzetet, és azt a rémálomba illő perspektívát, hogy százezrek halálával járó iszonyú háború (akár atomháború) törjön ki Koreában. 

(...)

Ha ránézünk a térképre, azonnal érzékelhető az is, hogy a kettéosztott Korea két fővárosától ezer kilométeren belüli távolságban van Peking, Tokió, valamint Vlagyivosztok és Nahodka, Oroszország stratégiai­lag legérzékenyebb pontja, de Okinawa (az egyik legnagyobb amerikai támaszponttal), Sanghaj és Tajvan is. Így aztán nem kell stratégiai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megértsük Korea jelentőségét a négy, egymással meglehetősen bonyolult kapcsolatban lévő csendes-óceáni nagyhatalom globális játszmájában. Azt evidenciaként kezelhetjük, hogy ha e négy nagyhatalom (Egyesült Államok, Oroszország, Kína és Japán) között lett volna akár csak egészen minimális közös érdekeltség Korea újraegyesítésében – ami nyilván eleve kizárta volna a mai észak-koreai rendszer ilyesfajta degeneráció­ját, mint ami bekövetkezett –, akkor a mai állapot semmiképpen nem állhatott volna elő. Először is tehát azt kell rögzíteni, mind a négy hatalom érdekelt volt abban, hogy Korea újraegyesítése semmiképpen ne következzen be, és hogy Észak-Korea lehetőleg minél fenyegetőbb lehessen. Amerika azért, mert stratégiai haderejének Kína és Oroszország közvetlen közelében való állomásoztatása erre hivatkozva volt a legkönnyebben elfogadtatható. Az Észak-Koreával közvetlenül határos Kína és Oroszország számára pedig értelemszerűen azért, mert így egy, az Egyesült Államokkal ellenséges viszonyban lévő szárazföldi ütközőzóna gondoskodik arról, hogy a Dél-Koreában állomásozó igen jelentős amerikai katonai erő közvetlenül ne érhesse el területüket. Japán, amely nem igazán önálló tényező ebben a világhatalmi játszmában, talán érdekelt lehetett volna a helyzet »normalizálásában«, ezen érdekeltségének politikai stratégiává építésére azonban már nem volt és a jövőben sem igen lesz ereje.”