Nyílt levél a változásra vágyókhoz

2017. augusztus 31. 12:50

A közvélemény-kutatások szerint nagyon sokan és egyre többen vagyunk, akik kormányváltást szeretnénk, mégsem tudunk közös hangot találni.

2017. augusztus 31. 12:50
Bitó László
Népszava

„A közvélemény-kutatások szerint nagyon sokan és egyre többen vagyunk, akik kormányváltást szeretnénk, mégsem tudunk közös hangot találni, olyat, amely lényegesen eltér a közélet eldurvulását, az egymásnak feszülést eredményező beszédmódtól. Évekkel ezelőtt belekerültünk egy kerékvágásba, amelyből azzal nem tudtunk kizökkenni, hogy a »Gyurcsány, takarodj!«-ot felváltotta az »Orbán, takarodj!«. A 2006-os nyári gyűlöletszítás az őszi véres tettlegességéhez vezetett, amelynek az értelmezését aztán ráhagytuk az elkövetők mögött állókra. Így aztán ma már a szempillánk sem rezdül, amikor ezredszer emlegetik a szemkilövő rendőröket meg a szemkilövető Gyurcsányt, vagy éppen a szocialistákat. Kevesen voltunk, akik szót emeltünk ez ellen a teljesen egyoldalú narratíva ellen, amely meg sem említi a rendőrök elleni atrocitásokat.

Persze az is sajnálatos, hogy egyetlen tüntető elveszítette a fél szemét, de az végképp, hogy mára már csak a Fidesz narratívája maradt fenn. Már csak azért is, mert napnál világosabb, hogy idén ősszel erre a narratívára fogják építeni azt az akciójukat, amelyet Kövér László házelnök már beharangozott a Martosi Szabadegyetemen: »Az ősszel leplezetlen koalíció jöhet létre a magyarországi ellenzék és a Soros-féle szervezetek között, hogy utóbbiak a demokrácia intézményrendszere elleni nyílt támadásokkal, utcai zavargásokkal gerjesszenek hangulatot a választások előtt.« Értsd: a zavargások 2006-os rémét felidézve a kormánypárt megint megjelenhet a rend fenntartójaként, hogy biztosítsa magának a harmadik kétharmadot. Arra azonban nem számíthatunk, hogy ezt a tőrbecsalást egykönnyen kivédhetjük: nincsenek megfelelő fórumaink a szócsövek túlnyomó többségét bitorló kormánypropaganda harsogásával szemben, így a nép csak azt fogja meghallani, amit hallani akar.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 125 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. szeptember 01. 06:57
Lógol egy Bitófán. Alattad a ballib a szalonban ködbe vész . Nyakadon érzed hogy a CIA/ÁVH-s segged mily nehéz.
Peter8811
2017. szeptember 01. 06:51
A MAGYAR PARTIZÁN SZÖVETSÉG SAJÁT HALOTTJÁNAK TEKINTI BITÓ LÁSZLÓT AKI HOSSZÚ SZENVEDÉS UTÁN RÖVIDEN ELHUNYT. A CIA ÉS AZ ÁVH ÖRÖKRE MEGŐRZI ROSSZ EMLÉKÉT! BITÓ NYUGODJÁL BÉKÉBEN OLYAN BÉKÉBEN MINT AMIT TI BIZTOSÍTOTTATOK IRAKBAN, AFGANISZTÁNBAN, ÉS A TÖBBI HELYEN!
Peter8811
2017. szeptember 01. 06:41
Bitó László egy ámerikai vadrezervátumban áll bokorban és hosszú farkán húzgálja a bőr, közben szép lassan énekli, Fel vörösök proletárok, csillagosok katonák! Arra megy a kis nyúl meglátja, ő is megpróbálja , mivel a jó példa ragadós. Fel vő..., Fel vő..., de mivel neki nagyon rövid a farka állandóan lecsúszik a keze a farkáról, ezért változtat a mozgalmi dalon, Két kicsi kecske baktat a hegyre..........
Sulammit
2017. augusztus 31. 22:33
Azért nem tudtok közös hangot találnotok, mert egymást is utáljátok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!