Hoppá: van, amiben pártszimpátiától függetlenül is egyetért az „internet népe”

A XXI. Század Intézet októberi felmérésből kiderült, hogy a magyar közösségi média felhasználók számára fontos az emberi méltóság védelme és nem szeretik az álhíreket.

A mesterségesen felhizlalt magyar oligarchák többsége alighanem „elvérzik” majd, ha egyszer ismét a piacgazdaság csataterén kell helytállniuk.
„A rendszerváltás után kapcsolataik, ügyeskedés révén sokan jutottak vagyonhoz, de csak kevesen tudták azt megőrizni, gyarapítani, mert ahhoz már tehetség, kreativitás is kellett volna. Ez figyelmeztető jel lehetne az elmúlt hét év újgazdagjai számára is: gondolkozzanak el, mi vár azokra, akik a hatalom jóvoltából, elsősorban a közpénzekből tollasodtak! Nem a saját erejükből, hanem a rezsim valamelyik erős emberének kegyéből, vagy a hozzájuk fűződő »kötélbarátság«, szomszédság nyomán lettek gazdagok, érthető, ha ezért – ellentétben a tehetős amerikaiakkal –, nem a hazájuk, kizárólag a mentoruk iránt éreznek hálát. Tisztelet a ritka kivételnek, akiket a tehetségük vitt sikerre, akik nálunk is támogatják a tehetséges, szegény sorsú gyermekeket, a művészetet, a tudományt.
A mesterségesen felhizlalt magyar oligarchák többsége alighanem »elvérzik« majd, ha egyszer ismét a piacgazdaság csataterén kell helytállniuk. Akkor a különféle titkos számlákra kimentett vagyonok gyorsan el fognak apadni, és jutalmul nekik nem marad más, csak a feledés.”