Az Alaptörvény tervezett változtatása szerint a legfőbb ügyésznek nem kell ügyésznek lennie
A jelenlegi helyzet viszont egyszerűen kimaxolása a képmutatásnak. Egy politikai eljárástól várunk egy nem politikai megoldást.
Nem kell visszahőkölni a liberálisoktól, nem muszáj az ő kottájukból játszani, nem szükségszerű, hogy akár etikai, akár jogi kérdéseket az ő fogalomrendszerükön belül válaszoljunk meg.
„Viszont a világgal történő deszakralizált, küzdésmentes lelki harmóniát sosem fogjuk elérni. Az önmaga kibontakoztatására ítélt gyermek egy neveletlen tahó lesz, a szülei meg elmebeteggé válnak. Az örökké a földi vágyait hajszoló ember sosem lesz elégedett, a küzdésmentes »ingyenjogokat« hirdető emberi jogi izé a »unity in diversity« eszméjével csak a káoszt és a rendetlenséget éri el (ld. migránsválság). A folyamatosan a Szílcium-völgy startup-fetisizmusában élő techjunkie számára eggyé válik a virtuális és a teremtett világ, és azt hiszi, hogy teljesen normális, ha egy sörözőben az ötfős társaság nem beszélget, hanem csetel. A tegnap luxusából mára mindig szükséglet lesz. És az utópisták hiába küzdenek új messiásuk, a multikulti Világfalu eljöveteléért, a Föld sosem fog mennyországgá válni.
Persze ez mind lehangoló – ugyanakkor nem elkerülhetetlen. Lehet, hogy ma nem »korszerű« felhozni: »a mindenség« digitalizációja nem biztos, hogy hosszú távon jó. Lehet, hogy populistának számít, ha valaki a totális egyenlőségelvűsdi és az „ahány vágy, annyi emberi jog” gondolata helyett a társadalmi hierarchiát, a rendet, a homogenitást, és – már elnézést – a nyílt társadalom csábító eszméjével szemben a zártságot hirdeti. Lehet, hogy ma nem ez a fősodor és az is világos, hogy a konzervatívok mindig éppen az aktuális, adott történelmi helyzetben sopánkodtak a világ erkölcsi romlása felett.
Ugyanakkor a konzervatívok számos történelmi esetben tudták feltartóztatni a »fejlődést«, útjába állni a »haladásnak« – főleg akkor, amikor a »reakciósok«, nevükkel ellentétben, reagálókból kreatívvá váltak, nem ijedtek meg az aktuális polkorrektek szidalmaitól és ki tudtak lépni az ő világértelmezésükből, visszatérve Istenhez. Nem kell visszahőkölni a liberálisoktól, nem muszáj az ő kottájukból játszani, nem szükségszerű, hogy akár etikai, akár jogi kérdéseket az ő fogalomrendszerükön belül válaszoljunk meg. Egyszerűen ki lehet akár azt is mondani, hogy mi a »jó« és mi a »rossz«.
Cselekedjünk tehát az angol mondás szerint: »Do the best – God will do the rest!«.”