A kerítésről, nemzetbiztonságról és szolidaritásról: Nyílt levél a Momentumhoz

2017. július 28. 12:38

Azt sem értjük, mit jelent, amikor a katonákkal való szolidaritásról beszélnek.

2017. július 28. 12:38
Migszol csoport
Kettős Mérce

„Önök azt mondják, hogy a kerítésre szükség van. Ha a Momentum komolyan veszi antikorrupciós álláspontját, mi a véleménye a tenderkiírás nélküli létesítéséről? Kié lett a pénz? A kerítés ára Kovács Zoltán szóvivő szerint 305 milliárd forint, több, mint 1 milliárd euró. Ez a pénz több mint elég lett volna a már (részben EU-s pénzből) létrehozott befogadó központok fenntartására, felkészültebb személyzettel, jobb felszereléssel.

Ezeket újra meg lehetett volna nyitni, a kiszolgáltatott emberek helyzetének figyelembe vételével. És a határon elfogott emberek ezerféle traumával küzdenek és kiszolgáltatottak – férfiak, nők és gyerekek. A tranzitzónákban pedig semmi sincs, ami enyhítene a traumáikon.

A kerítés nemcsak az adófizetők pénzéből kerül sokba, de a menekültek számára is, fizikai és anyagi értelemben is. Felvirágoztatja az embercsempészetet, és erőszaknak teszi ki azokat, akik szabálytalanul kísérelik meg a határátlépést minden más lehetőség hiányában. Tehát a választás az embercsempész és a tranzit zóna között van.

Azt sem értjük, mit jelent, amikor a katonákkal való szolidaritásról beszélnek. A katonáknak fizetnek a munkájuk elvégzésért, amelyet kétségtelenül nehéz körülmények között teljesítenek, de hogy lehet ezt összemérni a menedékkérők embertelen körülményeivel a tranzitzónákban?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. július 28. 17:48
Kik között kellett volna tendereket kiírni, a laktanyák között? A hadsereggel építtették fel a kerítést.
luga
2017. július 28. 17:35
Aztán miért nekünk kellene eltartani azokat, akiket valakik behülyítettek, hogy Európában csupa idióta él, akik életük végéig fizetik őket, hogy "isztán" legyen az országaikból. Most nem rinyáltok, hogy az adófizetők pénze mire megy el? A szerencsétlen Ukrajnán kívül sehol nincs háború a szomszédságunkban. Miért ide "menekülnek" hetedhét határon túlról?
röviden
2017. július 28. 17:04
Lehet, hogy a kerítés kevésbé humánus, mint a befogadó állomások fenntartása, bár ha mindkét oldalán levőket, tehát a "bennszülötteket" is figyelembe vesszük, akkor korántsem biztos, de hogy hatékonyabb, az tuti. Ha nem épül meg, egy kibaszott nagy menekülttábor lennénk, a szerencsétlenek az Égei-tengerbe fulladnának, nem a Földközibe, mi kuncsoroghatnánk a "menekültek arányos elosztásáért", érdekérvényesítő képesség nélkül, és az osztrák határvadászok nem a Brenner-hágónál, hanem a nyugati határon figyelnének. Lehet, hogy van, akinek tetszene, de az nem én vagyok.
tango47
2017. július 28. 16:27
" Ezeket újra meg lehetett volna nyitni, a kiszolgáltatott emberek helyzetének figyelembe vételével. És a határon elfogott emberek ezerféle traumával küzdenek és kiszolgáltatottak – férfiak, nők és gyerekek." Kik írják ezeket a cikkeket? Alsó tagozatos elemisták? Ezek az összefüggéstelen mondatok ott is kivernék a biztosítékot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!