Kiábrándító lett az év sci-fijének kikiáltott Valerian

„A Valerian nem tudott túllépni saját korlátain. Azon a dialógusok, amelyek szövegbuborékban teljesen ülnek, filmen mesterkéltnek hatnak. A legjobb példa erre Valerian és Laureline évődése, amelyre egyébként is túl nagy hangsúly helyeződött a történet rovására. A Csillagok háborújában a Han és Leia közötti párbeszédek rövidek, hatásosak, még ha kínosak is, reálisan kínosak, és a köztük feszülő feszültség, és későbbi vonzalom egyértelmű. Addig a Valerian két főszereplőjének nem sikerül életszagú mondatokat a szájukba adni.

Természetesen az sem segít, hogy a Dane DeHaan által alakított karaktert inkább húsos fagyiként, mint emberként tarthatják nyilván, mert bár elhangzik, hogy hosszú a hódításainak listája, kisugárzása azonban meg sem közelíti a képregénybeli Valerianét. Ugyanígy Cara Delevingne karaktere csak az alapján mutatkozik »tökéletesnek«, hogy ez elhangzik a filmben. Ezzel szemben pl. ez Az ötödik elemben, bár ugyanúgy elhangzott, Leloo karakterének kibontakozása a film végére ezt próbálta is alátámasztani. Azonban Laureline csak egy prototipikus hősnő, aki nem csak hogy kiválóan harcol és ért a technikai dolgokhoz, de még nő létére vezetni is tud. Ami az ő karakterében még inkább elszomorító, hogy egy független, erős nőt kellene megtestesítenie, mégis a társára támaszkodik, illetve azonnal rohan mindent hátrahagyva, ha Valeriant meg kell menteni, kockáztatva az életét, a küldetése sikerét, stb.

A történet is tökéletes alapanyag egy képregény-sorozat egy epizódjához, melyben a logikai ellentmondásoknak, és az elnagyolt karakterábrázolásnak nincs akkora jelentősége, egy nagylélegzetű űroperánál már kiütköznek ezek a hiányosságok.”