Orbán és a pénz

„Dagadhat a honfiúi kebel!

És bizonyára dagad is. Ebben a helyzetben csupán egy dologra szeretnék figyelmeztetni. A pénzt nem valahogy csinálják, amint ezt fent idézett beszédében kifejtette a magyar kormányfő, hanem a bonyolult társadalmi munkamegosztás során az értéket teremtő, szellemi és fizikai erőfeszítések összességének következtében jön létre, mint az ezt az értéket kifejező, szimbolikus csereeszköz. Ha részben vagy egészben elmarad a többletérték létrehozása, mert például egy adott ország kormányai nem teremtenek ehhez kedvező feltételeket, akkor nem marad más hátra, mint az, ami Magyarországon is történt és történik: megrövidítik azokat, akik létrehozták és létrehozzák a pénz hátterében lévő, a célokhoz képest a kelleténél kisebb értékeket.

Kétségtelen, hogy a megrövidítésben, vagyis összességében a társadalom elszegényítésében, az Orbán-kormány különösen találékonynak bizonyult és bizonyul. Az úgymond pénzcsinálás - valójában a jövedelemátcsoportosítás - eszközei közé tartozik a (kis)keresetek és a (magyarországi) vállalkozások bevételeinek és jövedelmének túladóztatása, az árucikkek többségének árára rakódó 27 százalékos forgalmi adó, a benzin- és a gázolaj árát terhelő, összességében több mint 50 százalékos adóterhelés, az oktatásból, az egészségügyből, a szociális, a közszolgáltatási, a közlekedési, a közigazgatási szférából kivont milliárdok és így tovább, és így tovább.

Persze jó ideje nyilvánvaló már, hogy ezek a lépten-nyomon ismételt érvek a híveket nem ingathatják meg. Az ő bizalmuk töretlen a vezér iránt. E tekintetben Orbán Viktor egyelőre nem is téved nagyon, amikor a vizes vébéhez hasonló presztízsrendezvényeket szorgalmaz feltétlen követőinek elvarázsolására. Mert ők gondolkodás nélkül hitelt adnak a valahogyan való pénzcsinálás miniszterelnöki meséjének. A többségnek pedig – szintén egyelőre – láthatóan úgy is mindegy. Én is csak azért írtam meg e jegyzetet, hogy legalább magam ne veszítsem el a józan ítélőképességemet.”