Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Írtam Benjamin Netanjahunak is, Izrael miniszterelnökének, hogy tájékoztassam a magyarországi helyzetről.
„Az Együtt kikerülésük óta számos lépést tett azért, hogy eltünjenek a közterületekről a harmincas évek náci propagandájára hajazó gyűlölet plakátok.
Országszerte plakáttépő demonstrációkat szerveztünk, amit a rendőrség biztosított. Ezeket még a héten is folytatjuk, segítve a plakátok eltüntetését, és erre buzdítunk mindenkit.

Írtam a Reklámszövetségnek, amely ma egy nagyon bátor szakmai állásfoglalást fogalmazott meg, melyben tisztességtelennek és károsnak nevezte a kormány plakátjait.
Ez a példaértékű kiállás remélhetően a médiahatóságot és az Önzabályozó Reklámtestületet is arra sarkallja majd, hogy foglalkozzon ezzel a gyalázatos gyűlöletkeltéssel, hiszen nekik is írtam, de eddig nem nyilvánultak meg az ügyben.
Írtam Benjamin Netanjahunak is, Izrael miniszterelnökének, hogy tájékoztassam a magyarországi helyzetről.
És úgy tűnik, volt értelme. Ma Orbán Viktor bejelentette, hogy eltűntetik a plakátokat az utcákról. Már csak a feleslegesen kidobott több milliárdos kötséggel kell elszámolnia, és azzal a társadalmi kárral, amit így is okozott.”