Kovács Béla abháziai kalandjának három nagy tanulsága

2017. július 06. 10:36

Ebből az egész Kovács Béla ügyből Kovács Bélán kívül (aki ugye oda megy, ahova akar és azt csinál, amit akar) kizárólag a Fidesz profitál.

2017. július 06. 10:36
Dezső András
Dezső András
Index

„2. Kovács Bélának nehéz elhinni bármit is

Bár a Magyar Idők híre hamisnak bizonyult, hiszen kedden Kovács Béla egészen biztosan nem volt Abháziában, ahogy azt a lap írta, ettől függetlenül nem úgy tűnik, hogy a politikus nagyon tisztázni akarta volna a helyzetet. A Magyar Idők cikke után megjelent közleményében egy szóval sem említette, hogy Abháziában járt és arra sem tért ki, hogy az ügyvédje tájékoztatta arról az ügyészséget, hogy őt Abháziában gyógykezelik. Ezt elhallgatta, noha elég fontos részlet. Csak később magyarázta el, mit keresett ott, ám úgy tűnik, nem hihető, hogy ne tudta volna telefonon vagy interneten értesíteni a balesetéről az érintetteket. De ha valóban igaza van és éppen akkor nem tudott kommunikálni, akkor is nehezen érthető, hogy a közleményében miért nem említette egy szóval sem, hogy valóban járt Abháziában. Kovács élete csupa rejtély és kérdőjel, az egész élete ilyen, tele ellentmondásokkal. 

3. A Fidesznek úgy jó Kovács Béla, ahogy van

Ebből az egész Kovács Béla ügyből Kovács Bélán kívül (aki ugye oda megy, ahova akar és azt csinál, amit akar) kizárólag a Fidesz profitál. Ha igaz, amivel Kovács Bélát gyanúsítják, akkor már rég a bíróság előtt lenne a helye, de nem az ő »hibája«, hogy még nincs ott. Ezért a nyomozást végző Központi Nyomozó Főügyészséget terheli a felelősség, hiszen nekik lenne a dolguk ebben az ügyben előrejutni, de úgy tűnik, nem siettek és most sem sietnek. Akkor is az ügyészség felelőssége ez, ha Kovács bűnös ugyan, de nincs ellene elegendő bizonyíték. Bármi is az igazság, éppen a kormánypárt tehetné fel a kérdést magának: valóban jól működik az igazságszolgáltatás, ha egy ilyen súlyú ügyben évek óta képtelenek előrelépni a hatóságok?  A Fidesznek úgy jó Kovács Béla, ahogy van: a politikus, aki bár már gyanúsított egy kémügyben, mégis összevissza utazik mindenféle gyanús helyekre, a kihallgatására nem megy el, nem kommunikál egyértelműen, és még saját párttársai számára is rejtély az élete. Az pedig kész főnyeremény a kormánypártnak, hogy a nyomozás ilyen lassan halad. Így ugyanis ki lehet húzni a témát a 2018-as választási kampányig.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
luga
2017. július 06. 12:44
Ezeknek az idiótáknak minden viszonyulásuk abból indul ki, hogy az jó, avagy rossz a fidesznek. Lassan már a másik állandó viszonyulási pont második helyre szorul.
drkovax
2017. július 06. 12:04
Ameddig az EP tökölt a mentelmi joggal, azt le kell vonni az ügyészség terhére rótt időből, mert azalatt még nyomozni sem lehetett ellene ...
Kundi
2017. július 06. 11:38
"... kizárólag a Fidesz profitál." Meg te a honoráriumoddal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!