Tarlós István kis pillanata

2017. július 14. 12:38

A főváros legutóbb 2011-ben 9 díszpolgár nevét törölte a díszpolgárok listájáról, olyanokét, mint Sztálin meg Haynau, és mit ad isten, éppen Tarlós István kezdeményezésére.

2017. július 14. 12:38
Index

„Csakhogy a főváros legutóbb 2011-ben 9 díszpolgár nevét törölte a díszpolgárok listájáról, olyanokét, mint Sztálin meg Haynau, és mit ad isten, éppen Tarlós István kezdeményezésére.

Innen nézve úgy tűnik, mintha szimbolikus jelentése miatt főpolgármesteri szintre lenne emelve a kérdés. Ez érthető is lenne, fontos jelezni, hogy a Budapest főváros kire elég büszke, hogy a nevét összefüggésbe hozzák a várossal, és hát a fent nevezettek tényleg mindennek elmondhatók, de a magyarságért, illetve Budapestért fáradozónak a legkevésbé sem. Érdekes továbbá, hogy 2011-ben Soros György nem számított a haza és Budapest ellenségének.

Nem úgy, mint manapság. Ennek ellenére a főpolgármester tart attól, hogy ha valakik belefeledkeznek a visszavonásosdiba, az indulatspirált és méltánytalanságokat szülne. Ebből kifolyólag mégiscsak az tűnik valószínűnek, hogy ő nem fog ilyen javaslatot tenni.

Persze nem látunk bele a főpolgármester fejébe, ahogy a képviselőkébe se, de a pisztoly már megjelent a színpadon, és ahogy nézzük, ebben a kérdésben nem az a döntő, hogy mit gondolnak a budapestiek és képviselőik, hanem hogy mit gondol a kormány és a kormánypropagandát irányítók.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. július 15. 07:05
Akkor a : Hála bokros lalyosnak, hogy csak a fele lett a nyugdíjam, formula a helyes. Bokros Lalyos mint köznév.
Válasz erre
2
0
Peter8811
2017. július 15. 06:51
Szerintem kár volt törölni őket inkább téged kellett volna közéjük emelni Bohusová elvtárs. Te az újságírás Sztálinja és Haynauja vagy egy kalap alatt, mint kettő az egyben.
Válasz erre
1
0
zakar zoltán béla
2017. július 14. 22:06
A bokájáig se érsz , te !
Válasz erre
4
0
puszika
2017. július 14. 16:01
Az neked a bajod fiam,hogy Tarlós egy kiváló főpolgi! A te meg a bandád eddigi szintje egy Falus nevű lúzer volt. De amikor rádöbbentetek hogy egy macskajancsi, ti magatok küldtétek a vágóhídra!! A firkászok már csak ilyenek!! Tehettek bármit,írhattok bármilyen álhírt/most ebben élitek ki magatokat/ Simicska pénze egyszer elfogy. Na akkor mit csináltok balfék????
Válasz erre
8
0
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!