Országomat egy kis észért

„A szépségversenyek szervezői is rájöttek – na, nem ma, hanem jó pár évvel korábban –, hogy az unásig ismételgetett frázis, miszerint világbékét akarunk, már nem elég. Egy szép nő mutasson tovább mulandó tulajdonságain, és vállaljon szerepet, méghozzá társadalmit, és csillogtassa meg az elméjét, értsen valami mutatványhoz, valamint legyenek értékei, mármint belsők.

(...)

Azok az emberek, akik tényleg szerepet vállalnak a társadalmi problémák megoldásában. sokszor ellenszélben (és az állam helyett!), kőkeményen melóznak, alázatosan és áldozatosan. Ott nincs műköröm, bongyolált haj, műszempilla meg lófasz, ott feladat van, ott munka van, ott alázat van. Nem csak akkor, ha kamerák és fotósok követik a lépéseidet. Hanem minden áldott nap.

Persze, fontos, hogy felhívjátok a figyelmet az ügyekre. Ez egy jó irány. Bár a mai napig nem értem, mi szükség van egy ilyen elavult formátumú versenyre, de tudjátok, mit? Legyen, tényleg nem zavar. Ide (feltételezzük) mindenki önszántából jelentkezik. Ám az édeskevés, hogy aranyosan bemondatjátok a lányokkal a tévében, hogy miben vállaljanak szerepet. Azt pedig helyettük is kikérjük magunknak, hogy bődületes baromságokat adtok a szájukba, vagy ha maguktól mondják, akkor nem szóltok nekik, hogy ne tegyék. Cselekedni kell, nem dumálni. Menni, csinálni, segíteni. De a tetteket még soha sehol nem váltották fel a szavak. A diktatúrákban is csak ideig-óráig.

Lávcsi és világbéke,

Szentesi Éva”