Jókor jött pofont kapott a Fidesz – így reagáltak rá Orbán Viktorék

Márki-Zay Péter után Magyar Péterben reménykedik a baloldal. Az „előbb választást kell nyerni, és utána mindent lehet” folyamat hátteréről a Mestertervben beszélgettünk.

Az első fokot tavasszal elbukta, fellebbezett. Most annyi sikerélménye lehetett, hogy az ügyvédi munkadíjam csökkentésére tett indítványának másodfokon helyt adtak. Soha nagyobb öröme ne legyen. :)
„A Fővárosi Ítélőtábla ma jogerős döntésével helybenhagyta az első fokú bíróság ítéletét, amely elutasította Matolcsy György jegybank-elnök keresetét az általam képviselt Bárándy Gergely szocialista képviselővel szemben. Bárándy Gergely a közpénz jellegét elveszítő alapítványi vagyonrendelés és a Matolcsy-klán helyzetbe hozása kapcsán, tavaly májusban a parlamentben – többek között – azt mondta Matolcsynak, hogy »Ön lop«. Matolcsy emiatt perelt. Az első fokot tavasszal elbukta, fellebbezett. Most annyi sikerélménye lehetett, hogy az ügyvédi munkadíjam csökkentésére tett indítványának másodfokon helyt adtak. Soha nagyobb öröme ne legyen :)”