A palantírt használni nem kell félnetek jó lesz

Közeledve az országgyűlési választásokhoz sokan néznek Tolkien mesebeli látókövébe és beszélnek arról, amit láttak.

Ez az ügy négy éve húzódik. Az áldozat, Renner Erika négy éve küzd az igazáért a magyar igazságszolgáltatás árjával szemben úszva.
„A Kúria tegnap hatályon kívül helyezte a lúgos orvosként elhíresült Bene Krisztián ellen korábban másodfokon meghozott ítéletet. Az ügyet azzal az indokkal dobták vissza az ítélőtáblára, hogy nem lett kellőképpen bizonyítva a vádlott bűnössége. Az alaposabb bizonyításra most kegyesen lehetőséget adott a Kúria, így tovább húzódhat ez a rettenetes ügy, és ki tudja, mikor – ha egyáltalán – szolgáltatnak benne végre igazságot. Így továbbra is fennáll a lehetőség, hogy lúgos orvos ügye azoknak az eseteknek a tárházát gazdagíthatja tovább, melyekben bántalmazó férfiak megússzák tettüket, pedig ilyenekből már eddig se szenvedtünk hiányt Magyarországon.
Bizonyára sokakat megdöbbentett a Kúria ítélete, miután első–és másodfokon is elítélték az orvost, hiszen több bizonyíték is alátámasztotta bűnösségét. Ráadásul csak azért fellebbezhetett a Kúriára, mert másodfokon beemelték a vádba a magánlaksértést és az okirattal és készpénzhelyettesítő eszközzel való visszaélést, ezek az elsőfokú ítéletben nem szerepeltek, így biztosítani kellett ellenük is a jogorvoslat lehetőségét. De nem maga a támadás miatt került az ügy a Kúria elé, így mindenki azt várhatta, hogy kedden végre pont kerül a történet végére. De nem így történt.
Ez az ügy négy éve húzódik. Az áldozat, Renner Erika négy éve küzd az igazáért a magyar igazságszolgáltatás árjával szemben úszva. Csak az ő, és az őt támogató jogvédők kitartásának köszönhető, hogy egyáltalán idáig eljutott az ügy, hiszen a Fővárosi Főügyészség egy évvel a támadás után megszüntette a Bene elleni nyomozást, és csak a sértett panasza után emelt vádat. Ezek után pedig elsőfokon az orvos nevetségesen alacsony büntetést kapott (4 év börtönt és 5 év eltiltást az orvosi hivatás gyakorlásától), és csak másodfokon ítélték 9 év börtönre és tiltották el örökre a praktizálástól.”