Szakpolitikai Taigetosz

„Az ellenzék már megint beviszi a politikát egy szakmai vitába, pedig ezt nem szabadna – mondta a Magyar Időknek adott interjújában Palkovics László oktatásért felelős államtitkár. Jó tudni, hogy a kormány kizárólag a szakmaiságban érdekelt, és a politikai vitát mindig csak az a fránya ellenzék gerjeszti, természetesen a közoktatás kérdéseiben is. Balog Zoltán, a területet irányító miniszter is igyekezett pedagógusnapi köszöntőjében leszögezni: »Mostanra jól láthatjuk azt is, kik maradtak meg a szakma talaján, s kik igyekeztek a politikai mezőben hasznosítani az átalakítás nehézségeiből származó feszültségeket.« Az ünnepi szavakból minden érintett kihallhatta, hogy a jó pedagógus tűr és támogat, de nem tiltakozik a nyilvánvalóan csak átmeneti nehézségek idején.

Mindezt azért érdemes feleleveníteni, mert megint történt valami a politikai mezőben: az ellenzéki pártok az LMP javaslatára az Alkotmánybíróság (Ab) elé küldték a köznevelési törvény módosítását. A lex Taigetoszként elhíresült jogszabály-módosítás körül így még több a bizonytalanság, pedig abból eddig is volt elég. A közbeszédbe beszivárgott, meglehetősen túlzó elnevezés miatt sokan hihették, hogy a kormány az út szélén készül hagyni minden tanulási nehézséggel küzdő gyereket. Erről szó sincs, ám a fennen hangoztatott szakmaisággal nehezen fér össze, amit több szakmai szervezet is jelzett: tudniillik hogy a minisztérium nem tartott igényt a javaslataikra a szóban forgó törvénymódosítást illetően. Pár nappal ezelőtt – már a jogszabály elfogadása után – a Magyar Logopédusok Szakmai Szövetsége adott hangot annak a meglátásának, hogy alapvetően jó lenne az irány, mert nem megoldás a »problémás« gyerekek osztályozás alóli felmentése, de hiányzik az az intézményrendszer, amit az utóbbi eltörlése feltételezne. A lapunknak nyilatkozó szakpszichológus pedig egyenesen erkölcstelennek nevezte, hogy a tanároknak megfelelő módszertani felkészítés nélkül kellene osztályozniuk az eddig másként értékelt tanulókat.

A kormányzat következetességét jelzi, hogy az érintettekkel való egyeztetés a közoktatás területén sem jelent számára prioritást (lásd még: békák, mocsár, à la Kóka János). Így viszont nehezen teljesül az az elvárás, hogy mindenki maradjon szépen a szakma talaján. A 2016 tavaszán tetőző pedagógustüntetések is úgy kezdődtek, hogy egyes tanárok szót emeltek az ész nélküli központosítás és a mindent maga alá temető bürokrácia ellen, amit viszont a kormány nem érdemben próbált kezelni, hanem arra játszott, hogy a szakmai kritika megfogalmazóit betolja a (párt)politikai térbe. Innentől pedig minden úgy működik, mint egy önbeteljesítő jóslat: minél inkább kormányellenes színezetet ölt a tiltakozás, annál inkább csak azok maradnak, akik eleve a pártpolitikában érdekeltek. A probléma nem oldódik meg, a tényeket elmossa a vélemények árja, akiknek meg a bőrére megy a játék, azok egy életre megtanulják, hogy ennél az is jobb lett volna, ha hallgatnak.

A Taigetosz-törvény már megfutotta a maga nagypolitikai karrierjét, s az ügy végére az Ab döntése tesz majd pontot. Mi viszont addig is rakjunk ki néhány kérdőjelet. Vajon miért volt szükség ismét érdemi egyeztetés nélkül hozzányúlni a közoktatási törvényhez? Mi indokolta egy olyan módosítás áterőltetését, amelyhez egyértelműen nem adottak az intézményes és a személyi feltételek? Nem könnyű elvonatkoztatni Parragh László iparkamara-elnök elhíresült kijelentésétől, miszerint óriási hiba, hogy a polgármesterek nem mernek bezárni gimnáziumokat. Vajon ugyanez a jól ismert szakképzés-fetisizmus állna a törvénymódosítás hátterében is: nem baj, ha az osztályozás elvágja némelyik gyerek útját a továbbtanulástól, legalább lesz majd kivel feltölteni a szakiskolai helyeket?

Az efféle »politikailag motivált« kérdések felmerülésének talán szakmai párbeszéddel lehetne elejét venni. Kár, hogy a szakpolitikát már régen kitették a maga Taigetoszára.”