(...)
Ha a magyar társadalmat azzal próbáljuk meggyőzni, hogy lám-lám, a kevésbé »elmaradott« helyeken (vagy épp ellenkezőleg, már a nálunk »elmaradottabb« helyeken is) így csinálják, ahelyett, hogy éjt nappallá téve érvelnénk, megvívnánk a helyi politikai csatákat, bebizonyítanánk, hogy miért jobb mindenkinek, ha egy egyenlőbb és igazságosabb országban él, akkor bezárhatjuk a boltot. Annál is inkább, mert a bezzegországozás jogos ellenérzéseket szül sokakban, pont azért, mert érzékelik a nagy szimbolikus gesztusok és a mögöttük meghúzódó hétköznapi gyakorlatok közötti ellentmondást, kiszimatolják a képmutatást.”