A tehetetlen ellenzék bosszúja

„A magyar választási rendszer azóta arányos, amióta az egypártrendszer megszűnt létezni. Arányos volt a születésekor, arányos volt 1990-es premierjén, de arányos maradt kisebb-nagyobb módosítások után is, amikor újra és újra lehetőséget biztosított minden politikai közösség számára a hatalomba kerülésre. Ahogy arányos ma is; sőt: sokkal egyszerűbb és átláthatóbb, mint ez idáig bármikor. Ahogy a legtöbb európai országban, úgy nálunk is, egyéni és listás képviselőhelyekből van összegyúrva, és az úgynevezett »többgyőzteses elvet« követi. Akár a német szisztéma, amely mindig is példaértékű volt a törvényalkotók szemében, szemben a francia vagy a brit rendszerrel. (...)

Mindamellett az is igaz, hogy a magyarországi baloldal (illetve a »demokratikus chartának« nevezett mozgalomnak köszönhetően), a liberálisok is tele vannak mindenféle demokráciával kapcsolatos frusztrációval. Hogy is lehetne ez másképp, ha egykor egy diktatúrát irányítottak vagy szolgáltak ki, cenzúráztak, és elfojtottak minden szabadságjogot – most pedig a demokráciáért kell ellenzékben aggódniuk? És sajnos ez a fajta frusztráció jól megfigyelhető az utódpártban szocializálódott ifjabb generáció körében, ahogy a volt kommunisták tenyerébe csapó liberális szereplőknél is.

Mifelénk tehát, a hatványozottan frusztrált, a tehetetlenségükben vergődő baloldali és liberális politikai pártok, közösségek és szereplők kifejezetten szenvedélyesen követelnek ott is demokráciát, ahol történetesen létezik, és köszöni szépen, jól működik.”