„Nem igaz az az állítás, hogy a »Hegymenet. Társadalmi és politikai kihívások Magyarországon« című, Jakab András és Urbán László szerkesztésében megjelent kötetet eredetileg a Magyar Tudományos Akadémia adta volna ki, illetve finanszírozta volna. Így nem helytállóak a sajtóban megjelent azon állítások, melyek szerint az MTA kihátrált volna a kötet kiadásából, ugyanis nem is vett részt a folyamatban.
Az MTA Könyv- és Folyóirat-kiadó Bizottsághoz nem érkezett olyan pályázat, amely támogatást igényelt volna a kötet kiadásához. Éppen ezért a kötet tudományos megmérettetése ezen a módon nem történt meg, annak tartalma nem került az MTA látókörébe.