A házimunka közügy

„Magyarországon a lakosság időfelhasználását vizsgáló, ún. időmérleg-felvételt az 1960-as évek eleje óta körülbelül tízévente készíti el a Központi Statisztikai Hivatal. A legutóbbi,  2009/2010. évi, a 10–84 éves lakosságra kiterjedő vizsgálat adatait felhasználva számította ki nemrég a KSH 2010-re vonatkozóan, hogy mit jelentene makrogazdasági szempontból, ha tekintetbe vennénk az otthon végzett, fizetetlen munkát. Ide azok a tevékenységek tartoznak, amelyeket helyettesíteni lehetne piaci termékkel vagy szolgáltatással. Így a lakhatásra (takarításra, karbantartásra), az élelmezésre (sütésre, főzésre), a ruházkodásra és a gondoskodásra (gyerekek és rászoruló felnőttek gondozására) és az ezekhez kapcsolódó kisegítő tevékenységekre (mosogatásra, bevásárlásra, szállításra) fordított idő.

A nemzeti számlák rendszere a piacgazdaságot működtető országokban átfogóan és összehasonlíthatóan számot ad »az ország gazdasági rendszeréről, a termelésről, a jövedelmek keletkezéséről és elosztásáról, továbbá a felhasználás és a fogyasztás alakulásáról« – olvasható a KSH statisztikai tükrében. A nemzeti számlák az otthoni munkából csak a termék-előállító tevékenységeket veszik számításba, mint például a házilagos építkezést és az önellátást szolgáló mezőgazdasági termelést. 

Feminista közgazdászok régóta bírálják is, amiért a fizetetlen – és túlnyomórészt nők által végzett – otthoni munkát e rendszer figyelmen kívül hagyja. Ezzel pedig az alapvető és szükséges munka tetemes részét nem ismeri el értékteremtő munkaként, holott ez elengedhetetlen volna ahhoz, hogy az ország gazdasági teljesítményéről teljes képet kapjunk.

Az utóbbi években egyre nagyobb figyelmet kap, hogy a háztartási munka is munka, így egyre több ország készíti el a vonatkozó számításokat. Ezt a lyukat tölti be itthon immár második alkalommal a KSH számítása, még ha nem is kapott jelentőségének megfelelő nyilvánosságot. Az alábbiakban azt fejtem ki, milyen politikai tétje van egy ilyen virtuális számításnak, vagyis hogy mit árulnak el ezek az adatok a társadalmi egyenlőtlenségekről. (...)

Ha a háztartási termelést is teljes egészében figyelembe vennénk, az 25 százalékkal magasabb GDP-t eredményezne. Ez a 25 százalékos mutató elárulja, hogy amit magánügynek, nem-termelő, »csupán« reproduktív munkának tartunk, az bizony ugyanúgy termelő, és ugyanúgy hozzájárul a nemzetgazdaság teljesítményéhez, mégpedig nem csekély értékkel.”