Nyolc fontos állítás a migrációról

„Nézzük, mit mond e kérdésről egy igazán hozzáértő ember, Hein de Haas, az amszterdami egyetem migrációszociológia-professzora, aki az oxfordi egyetem migrációs intézetének egyik alapítója és korábbi igazgatója volt. Szerinte a migrációt téveszmék és félreértések tömkelege kíséri. A Der Spiegel egy korábbi számában megjelent esszéjében e félreértéseket nyolc pontban foglalta össze. Elemzése a hosszú távú világfolyamatokon alapszik.

Először is, a határok lezárása nem vezet a migráció csökkenéséhez. Nálunk ez az állítás nem állja meg a helyét, de a nyugati országokban, ahol jelentős bevándoroltkolóniák élnek, a helyzet bonyolultabb. A bevándorlás korlátozása a közvetett utak – mint amilyen a családegyesítés – igénybevételéhez vezet, és nő az illegálisan beérkezők száma is. A jövendő korlátozások híre is jelentős bevándorlást vált ki, és ott marasztalja azokat, akik egyébként a visszatérést fontolgatták. (A jelenség ennél biztosan bonyolultabb, mert a német »meghívás« ezzel szemben tömeges útnak indulást eredményezett.) Az anya- és a befogadó ország közötti „természetes” migrációs áramlásokat a korlátozások megakasztják, a bevándoroltak nem térnek vissza szülőföldjükre. A schengeni határok bevezetésének hírére Spanyolországban rövid idő alatt 700 ezerre nőtt a marokkói bevándorlók száma. A korlátozás tehát gyakran kontraproduktív lehet.

(...)

A fejlesztési segélyek inkább ösztönzik, semmint korlátozzák az elvándorlást a szegény országokból, állítja de Haas, eléggé meglepő módon. Érvelése így szól: azt feltételezzük, hogy a délről északra irányuló migráció fő oka a szegénység. Ez azonban nem így van; a nemzetközi statisztikák szerint a »közepesen« szegény (vagy fejlett) országokból indulnak a legnagyobb elvándorlási hullámok, mert a legszegényebbekben az embereknek nincs pénzük arra, hogy elhagyják az országot. És valóban, Mexikó, Marokkó és Törökország adták az elmúlt évtizedekben az elvándorlók zömét. (Most pedig – sajnálatos módon – a kelet-európaiak hagyják el tömegesen szülőföldjüket.) Ez azonban súlyos dilemmát jelent a nemzetközi fejlesztési és segélypolitikának: hagyják sorsukra a Szaharától délre eső legszegényebb országokat, hogy ne növeljék a gazdag országokba irányuló migrációs veszélyt?

(...)

Az elemzés talán legfontosabb és legmeglepőbb része az, hogy de Haas hosszú távon nem számol a globális migráció növekedésével. Világméretekben a migránsok aránya az össznépességhez képest évtizedek óta meglepően állandó: három százalékot tesz ki. Nagy részük »nem látható«, mert a migráció a szegény országok között megy végbe. A menekültek csak a migránsok 7-8 százalékát teszik ki, ráadásul számuk 1990 és 2010 között 18,5 millióról 16,3 millióra csökkent. A 2016-os adat a szíriai menekültek miatt emelkedett 21,3 millióra. Ezt a tételt nehéz elfogadni. A klímaváltozás jelei egyértelműek, a felmelegedés miatt a meleg égövi országok egyre súlyosabb helyzetbe kerülnek, miközben a világ legnagyobb demográfiai robbanása a Szaharától délre fekvő térségben zajlik. Ez a migráció mértékét növelni fogja.”