Ez egy olyan rendszer, ahol mi finanszírozzuk az adóforintjainkból azt, hogy a pofánkba hazudjanak, de még azon is nyerészkednek, hogy a pofánkba hazudnak: éppen ebből tartják el azt a médiagépezetet, ami állandósítja ezt a rendszert.
A kérdés persze az, hogyan lehet ezen változtatni. Nyilván mi elsőre azt mondjuk, hogy támogatni kell az olyan független projekteket, mint amilyen a Kettős Mérce is, hogy ki kell állni a megtámadott médiumok mellett. De fontos az is, hogy minél több emberrel értessük meg a rendszer működését, hogy hívjuk fel annak a figyelmét, akik ezekről az oldalakról oszt meg tartalmakat, hogy milyen rendszert támogat ezzel.
Végső soron pedig politikai választ lehet adni 2018-ban, csak hát éppen ezt a politikai választ, a kormány leváltását nehezíti meg ennek a szisztémának a működése. De bármilyen ijesztő is ez a rendszer, nem legyőzhetetlen.”