„Ha már Corbyn: az alapvetően igen népszerűtlen politikus minden lehetőséget megragadott, hogy csökkentse hátrányát. Miután visszavonulásra késztette a torykat azzal, hogy közfelháborodást gerjesztett a konzervatív társadalompolitikai elképzelések körül, közben sikerrel »használta ki« a két terrortámadást is. A vezérének népszerűtlensége ellenére a közvélemény-kutatásokban egyre feljebb kúszó Munkáspárt azt harsogta: May belügyminiszterként végrehajtott rendőrségi létszámleépítése miatt nem tudják elkapni a terroristákat. Corbyn lemondásra szólította fel Mayt. Persze a választók is tudják, hogy a munkáspárti kormányzatok korábbi költekezései miatt volt szükség megszorításokra, így különösen vicces Corbynék támadása. Mayék mégsem ezzel vágtak vissza, hanem azzal, hogy nem is volt akkora leépítés, ahogy a Munkáspárt állítja.
Ugyanakkor a Theresa May által hétfőn meghirdetett terrorellenes akcióterv igazán szimpatikus lehet a szavazóknak. A miniszterelnök azt mondta, Nagy-Britannia túl szolidáris volt a szélsőségesekkel, így fokozni fogják a küzdelmet. Azzal is, hogy felszámolják az iszlamista ideológia terjesztésére is alkalmas online gyülekezőhelyeket. Ezt egyesek a kormányzati megfigyelés potenciális kiterjesztéseként értékelték, de azzal mindenki egyetért, hogy a szélsőségesekkel szemben fel kell lépni, így a konkrét akcióterv szavazókat is hozhat a toryknak. A konzervatívok a véghajrára igyekeznek mindent és mindenkit bevetni: a The Daily Telegraph előtúrta egy 2014-es parlamenti vita szövegét, amelyben Corbyn arról értekezett, hogy az Iszlám Állam harctérről visszatérő szimpatizánsai ellen nem kellene jogi eljárást folytatni csak azért, »mert kifejezik politikai nézeteiket«. De előveszik és Corbynra »uszítják« Boris Johnson külügyminisztert is: a toryk »buldogja« eddig nem nagyon vett részt a kampányban.