A mostanában emlegetett többsebességes Európa azonban egy nagyságrenddel komolyabb dolognak tűnik, mint az elmúlt 5-10 év ilyen-olyan kooperációi. Ugyan konkrétumok még nincsenek, a szándékokról lehet némi fogalmunk. Angela Merkel német kancellár már nem először emlegette nyíltan a többsebesség kialakítását. A frissen, de nagy többséggel megválasztott Emmanuel Macron francia elnök szintén előre menekülne a francia-német tengely mentén. A Juncker-bizottság öt forgatókönyve az egyik legfrissebb vázlat az integráció továbbvitelére. A februárban elfogadott Brok-Bresso riport (ami figyelemre méltó német álláspontnak számít) Parlament elé terjesztett változata kifejezetten az európai pénzügyminiszteri pozíció létrehozását szorgalmazza, melyet utóbb Macron is elkezdett emlegetni. Ugyan egy ilyen miniszter hatáskörein sok múlik, az teljesen felülírhatja az EU gazdasági kormányzását, és könnyen olyan helyzetet teremthet, ahol a döntésekben a kívül maradók ugyan nem vehetnek részt, de azok közvetett hatását viselni fogják. Ugyanilyen körökben az elkülönített EU költségvetés is napirenden van, amellyel a Bizottsági elnök is egyetért. A visegrádi országok egyelőre tétován állnak a dologhoz, közös nyilatkozatban ugyan elfogadhatatlannak nevezték a konkrétumok nélküli többsebesség vízióját, azonban alternatív elképzelést a blokk nem dolgozott ki, és nem is valószínű, hogy részletes és egységes álláspontot tudna kialakítani a cseh és szlovák, valamint a »szabadságharcoló« lengyel és magyar kormány. Sok minden fortyog manapság az EU üstjében és a német választások lezárulta után egészen biztosan az események felgyorsulására számíthatunk.”