Egyedül azt viseli nehezen az erdélyi ember, hogy a világban, még az erdélyiben is, az emberek viszont változnak, s ezen nem lehet segíteni. Telik-múlik az idő, s ott áll benne egyedül az erdélyi ember, ő semmit nem változik, erre fel mindenki más ráncosodik, nyúlik a bőre, őszül, kopaszodik, és hízik-hízik rendületlen. Az erdélyi ember ismerősei mind csúnyulnak, s az a baj, hogy közben butulnak is, s boldogtalanodnak el, egyéb rossz tulajdonságaikról már nem is beszélve. Elmegy az erdélyi ember szépen kicsípve az osztálytalálkozójára mondjuk, s rögtön látja, hogy mások milyenek lettek. Elmegy egy lakadalomba, s ott is azonnal feltűnik neki. Hogy pocakok, sárga fogak (ha még vannak fogak), gravitáló mellek, megereszkedő szemhéjak, széles fenekek, ősz hajak, kopasz fejek vannak a többi erdélyi ember testén, az előnytelen ruhákról már nem is beszélve.”