Fülöp kutya értünk halt meg – A 21. századi moralizálásról

„A kutya szó nem ugat.”

Fülöp kutya elment (1), és egy nép nem tér magához. Elment, eltávozott (Cioran írja valahol, hogy a különböző eufemizmusok valójában csak még borzasztóbban éreztetik meg a halál valóságát), tátongó űrt hagyva a köz lelkében. A szívtelenebbjében újfent tudatosulhat, hogy mennyire nem tartozik ahhoz az ún. országhoz, amelyik össszefog (2) és hosszú heteken át szorít egy kutya felépüléséért. (Vagy egy aranyéremért – vagy bármiért.) Még szerencse, hogy ez az ország nem létezik, csupán az egyre sületlenebb és bulvárosabb újságírói elme kreál efféle költői képeket, amelyekkel a Lady Gaga megdöbbentő hajszínén (3) és Susan Sarandon gigantikus mellein (4) elkoptatott magyar nyelvből igyekeznek kinyerni valami maradék energiát.

Mégsem jelentéktelenek ezek a szószerkezetek:

Ma az emberi minőséget, jobban, mint bármikor, egyetlen kizárólagos tényező határozza meg, ez a tényező pedig nem más, mint a helyes érzelmek áradó bősége; aki netán – Ezra Pound szavával – érzés-vérszegénységben szenved, talán még a fajunkból is száműzetik.

*

Erkölcs az, amibe vidéki önkormányzati lapok főszerkesztői kapaszkodnak, amikor használt óvszerekkel és sörösdobozokkal teleszórt közparkokról kell felháborodott hangú publicisztikát írni, és nehezen akar kijönni az ezerötszáz karakter – szóval a dolog szigorúan praktikus problémákra válaszol, és meglehetősen korlátozott a felhasználási köre.

Ehhez képest a huszonegyedik századi ember még vécére is erkölcsi megfontolásokból jár: a rákszerűen elburjánzó morál ellentmondást nem tűrően kisajátítja a létezés minden részletét Mintha valami furcsa, kifordított libertinizmus ette volna be magát a szívekbe. (De Sade márki bizonyára ínyenc kéjeket talált volna abban, hogy morális küldetéstudattól izzó traktátusokat ír a manspreading veszedelmeiről (5) és a mikroagressziókról. (6) ) Ennek az erkölcsi hevületnek pedig folytonos impulzusokra van szüksége, Lélekszaggató Tragédiákra és Égbekiáltó Bűnökre, melyek megerősítenek tündökletes jóságunkban.

Fülöp halálhírét a Tények című, a kortárs kormánykommunikáció és Tristan Tzara szellemét úttörő módon egyesítő szkeccsválogatás csütörtök reggeli kiadásából tudtam meg; ehhez az íráshoz készülve visszakerestem a fentebb említett nyelvi fordulatokkal bőven elhalmozott híradást az internetes archívumban, és megdöbbenve észleltem az állatkínzásos sztorik végtelen sorát, azt a vériszamos megszállottságot, amivel beszámolnak Rozi vizsláról, aminek levágták a fülét (7), a pápai kutyáról, aminek a gazdája elvágta a torkát (8), a dámóci korcsról, amit egy testvérpár ütlegelt halálra (9), a demecseri kiskutyákról, amiket ruhagyűjtő konténerbe dobtak (10), az abonyi ebről, ami éhében kitörte a tetőt (11) – és ez csak az elmúlt néhány hónap termése.

Az állatmártírium bemutatása már-már külön hírágazattá vált, olyan egyedi műfaji jegyekkel és sajátságos rítusokkal, mint a hírolvasók arcvonásaiban tükröződő iszony, az érzelmektől megbotló nyelv, a blőrön átsejlő véres sebek, cafatok. Valóságos erkölcspornó ez, ami a legolcsóbb és legsablonosabb eszközökkel elégíti ki a nézőközönség morális féktelenségét, azt a féktelenséget, ami a szkatofíliának, a gyerekességnek és a fanatizmusnak az elegye. A Tények készítői csak azt művelik, amit a kereskedelmi televíziózás mindennapi aljassága megkövetel, ám az igazán elképesztő a néző attitűdje, aki kényszeresen meggyötört, szétmarcangolt morális testeket (ártatlan állatokat, csecsemőket) akar látni, és hörögve méltatlankodik, ha valaki csak néhány Celsius-fokkal is hűvösebb a kelleténél; ha valaki nem érzi közvetlenül, személyében sújtva magát ezen esetek által; ha valaki azt merészeli gondolni, hogy egy kutya megkínzatása – legyen mégoly szörnyű és visszataszító is – nem tart számot országos érdeklődésre és felháborodásra, nem közügy, nem közbotrány.

Egy erkölcsileg megigézett nyilvánosságban mi sem természetesebb, mint hogy a szenvedés különböző alakzatai tematizálják a közéletet. Mondani se kell, hogy ez a szenvedés nem azt takarja, amit – mondjuk – Simone Weil értett a fogalom alatt. A fájdalom közös nyelvvé, sőt nemzetközi valutává vált; nyomoraink kiteregetése immár nemhogy nem ütközik a jóillembe, hanem egyenesen példamutató tett. Mintha az emberek furcsa módon áldozati voltuk, elnyomottságuk, megalázottságuk tudatosításán és fitogtatásán keresztül valósítanák meg önmagukat. „Nem azért kell szeretnem a szenvedésemet, mert hasznos, hanem azért, mert van”, írja Weil (Bárdos László ford.), és ennek a mondatnak a radikalitása máig nem fakult; ezzel a mondattal átellenben pedig ott csöpögnek a telesírt Facebook- és Tumblr-üzenőfalak, ott nyávognak a depressziós tinizenekarok, ott ripacskodnak a kíméletlenül őszinte szlempoéták, ott skandálnak és emelgetnek transzperenseket a kirekesztett és üldözött kisebbségek tagjai.

És az önsajnálat infantilis, gügyögő nyelvén szólalunk meg akkor is, ha alacsony minőségű empátiánk és morális buzgalmunk tárgya kivételesen nem önmagunk, hanem mondjuk egy tönkrekínzott németjuhász. Elég jól szemlélteti ezt a Fülöp kálváriájának ügyében született cikkekben, állásfoglalásokban és hozzászólásokban habzó giccs. A Fülöpöt gondozó Állatbarát Alapítvány által közölt, Szózat-parafázissal megtoldott hiperbolikus szöveget (12) talán menti az, hogy ők valóban foglalkoztak a kutyával, valóban részük volt a sorsa alakulásában (tisztelet ezért nekik), így kiáltványuk, ha rettentően giccses is, legalább nem őszintétlen; a sajtóban hemzsegő, érzelmesebbnél érzelmesebb jelzőket („szívmelengető”, „hősies”) és jelszavakat („Mert Fülöpnek jár egy csoda!”), na meg a kommentelők szégyentelen erkölcsi tetszelgését („Drága Fülöp!...”) viszont nem menti semmi.

*

Ezen írás mottója, mely változatos megfogalmazásaiban különböző szerzőknek (Spinozának, Althussernek (13) , Saussure-nek, Jakobsonnak) tulajdonítanak, afféle nyelvészeti szállóige, mellyel a saussure-i nyelvelmélet egyik alaptézisét, a szavak és az általuk jelölt dolgok közti gyökeres különbségtételt szokás érzékeltetni. Ez a kijelentés azonban – ha némileg eltérítjük eredeti jelentésétől – remekül elvezet bennünket annak megértéséhez is, hogy Fülöp nyomorúsága (és megannyi más hasonló eset) miért került az erkölcsi indulatok középpontjába.

A kutya szó nem ugat, de nem is nyüszít megtörten a küszöbünkön, nem vérezi össze a konyhai linóleumot, nem székel oda szerencsétlenül a hálószobába; Fülöp, a szenvedő nagycserkeszi háziállat puszta hírtermék, mondatok sorozata vagy néhány pixeles kép, nem része valós valóságunknak.

Fülöp kutya a média virtualitásában sanyarog, így hát a sorsa fölötti felháborodás a legkisebb mértékben sem vesz igénybe bennünket morálisan, nem állít valódi dilemmák elé, melyekből esetlegesen érvényes erkölcsi választások születhetnének. Jónak lenni minimális erőfeszítés és befektetési kockázat árán – ez a huszonegyedik század erkölcs vezérelve, és ezt teszi olyan kiválóan lehetővé Fülöp szenvedése.

***

(1) http://24.hu/belfold/2017/06/07/meghalt-fulop-akiert-szoritott-az-orszag/

(2) http://www.blikk.hu/aktualis/belfold/elhunyt-fulop-akiert-egy-orszag-fogott-ossze/r9h86hy

(3) http://www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/lady-gaga-megint-uj-megdobbento-hajszinre-valtott/kt490y1

(4) http://www.borsonline.hu/celeb/kipakolta-gigantikus-melleit-a-szineszno-foto/108701

(5) https://444.hu/2017/06/08/kampanyt-inditott-a-madridi-kozlekedesi-tarsasag-a-szettart-labbal-ulo-ferfiak-ellen

(6) http://mandiner.hu/cikk/20140920_szilvay_gergely_tamadnak_a_rasszista_melltartok_szebb_uj_vilag_i

7 https://tenyek.hu/belfold/232269_kinzoja-levagta-rozi-fulet.html

8 https://tenyek.hu/belfold/235041_megkinozta-mert-zavarta-a-kutyaja.html

9 https://tenyek.hu/belfold/235199_gyerekek-utottek-halalra-a-kutyat.html

10 https://tenyek.hu/belfold/236908_kontenerbe-dobtak-a-kiskutyakat.html

11 https://tenyek.hu/belfold/235602_tetot-bontott-az-eheztetett-kutya.html

12 http://www.ma.hu/noitema.hu/301798/Nem_szenvedett_hiaba_Fulop_kutya

13 http://konzervativok.blogspot.hu/2009/02/un-petit-tract-pour-la-gauche.html