Turáni átok helyett magyar összefogást

„A mi népünk olyannyira élenjáró a saját fajtája gyűlöletében, hogy tanulni járhatnának hozzánk Benes, Titó és Ceaușescu unokái.

Nagyváradi születésűként volt alkalmam több mint három évtizeden keresztül saját bőrömön tapasztalni a magyar-román együttélés minden egyes aspektusát. Elemi iskolába járó gyerekként láttam milyen az, amikor a felbőszített román iskolatársak egyenként vadásznak ránk az iskola folyosóin, és ha tehetik megvernek, csak mert magyar vagy. Olyan is előfordult, hogy iskolából hazafelé menet hárman estek nekem, és vertek el minden bizonnyal a latin kultúrfölény nevében, és ekkor ismerkedtem meg a »bozgor« kifejezéssel is. Talán ezért is alakult úgy, hogy bár könnyen és gyorsan megtanultam románul, sosem voltak román barátaim, román lányokra sem néztem soha.  (...)

Nincs meg a nemzeti minimum, a szolidaritás a velem egy nyelvet beszélővel, nem tart össze magyar a magyarral. Valahol itt keresendő Trianon gyökere is, hisz egy önmagával meghasonló társadalom könnyű préda a külső ellenségnek. 

Ha túl akarunk lépni ezen a beteges, a trianoni sírgödörhöz vezető állapoton, ideje lesz megfogadni az idei csíksomlyói búcsú szónokának szavait: »Arra kérem minden magyar testvéremet (...), kapaszkodjunk össze az imában, tudjunk őszintén megbocsátani egymásnak, akarjunk összefogni nemzetünk és hazánk sorsának jobbra fordítása érdekében. Így teremtsük békét önmagunkban, családunkban, országainkban, és legyünk egymás társai a köztünk szeretetben megvalósuló Isten országa építésében. Szüntessünk meg minden viszályt, haragot és széthúzást, segítsük egymást, hogy minden jó cél, minden nemes szándék közös életünk fejlődését és gazdagodását szolgálja.«”