Mit ér az utcanév?

2017. június 02. 11:15

Az illetékesek a jelek szerint úgy látták: itt az ideje ismét gerjeszteni egy kicsit a magyar–román konfliktust.

2017. június 02. 11:15
Balog Levente
Krónika

„Másutt – például Nagyváradon – az önkormányzat még a részben kétnyelvű utcatáblák kihelyezéséről szóló saját korábbi határozatát is szabotálja. Marosvásárhelyen pedig, a »szokásos« frontvárosban az illetékesek a jelek szerint úgy látták: itt az ideje ismét gerjeszteni egy kicsit a magyar–román konfliktust. Mintha nem lenne már amúgy is eléggé puskaporos a levegő a katolikus gimnázium állami hatóságok általi vegzálása miatt – persze valóban megtörténhet, hogy az iskola létrehozásakor bürokratikus mulasztások is történtek, de az, hogy az ügyben a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódik, az ágyúval verébre lövöldözés minősített esete, és határozottan nem a román hatóságok jóhiszeműségét jelzi.

Ebben a kontextusban és éppen a trianoni diktátum évfordulójára időzítve újabb támadást indítani a magyar közösség ellen egyszerre cinikus és ostoba lépés is, hiszen az ország által nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség megszegésével újabb érvet adnak a magyar közösségnek annak cáfolatára, hogy Romániában példásan megoldott lenne a kisebbségi jogok ügye.

Bennünket most csupán az érdekelne: kik és miért gondolják még 2017 nyarán is úgy, hogy jelentős részben őshonos magyar közösségek lakta településeken az infrastruktúra, az életminőség, az oktatás és az egészségügyi ellátás javítása, a magyar közösség számára a kétnyelvűség révén a románokéval megegyező jogok biztosítása helyett a konfliktus szítása, az amúgy sem felhőtlen magyar–román viszony további mérgezése a helyes és járandó út?”

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ellensúly
2017. június 05. 01:38
Amíg a magyarok mindent lenyelnek, ezek a tetvek mindent megtehetnek.
Tehetős Totó
2017. június 02. 15:30
Tetejében meg hitvány Dózsa Györgyöt is le gheorghedojázzák! :-(
Google
2017. június 02. 11:33
A korrupcioellenes ugyeszseg nyomoz a marosvasarhelyi katolikus iskola ugyeben/ban - hu, de pikans, ez meg TWA-nak is tetszene! Egyuttal a vallasnak is adnak egy pofont!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!