Túlfinanszírozott labdarúgás, alulfinanszírozott oktatás

„Pay to win. Azaz »fizetni a győzelemért«. Bár eredete az online játékok területe, de a labdarúgással kapcsolatban is sokat hallom emlegetni – kis csapatok szurkolóinak közkedvelt kifejezése ez. Általában a legnagyobb értékű klubok számára (Real Madrid, Bayern stb.) tartják fenn ezt a pejoratív titulust, valahogy szemet hunyva afölött, hogy az ő keményen dolgozó kis csapatának, például a Hoffenheimnek is egy szerénynek nem mondható, 41 milliárd forintos játékoskerete van. Úgyhogy az a gyanúm, valójában inkább a játékminőség-különbséggel és nem annyira a fizetéssel van a bajuk. Úgy is mondhatjuk: valahol NB III-tól fölfelé minden csapat pay-to-win, csak a többinek híg a leve.

Különösen furcsa, ha egy magyar csapat szurkolójától hallja ezt a kifejezést az ember. Lionel Messi havonta nettó 500 millió forint körül keres és közel még egyszer ennyit a szponzori pénzekkel együtt. Pay to win. Az NB I legjobban fizetett, a nemzetközi kupaporond első köreiben elhulló futballistái havonta 7-8 millió forintot kereshetnek. Pay to lose. De valójában nem az összegek vagy a teljesítmény közti különbség a fontos. Sokkal inkább az, hogy honnan jön az a pénz.

Messi azért kap félmilliárdot, mert ennél az összegnél nagyobb hasznot hoz a klubjának. Magyarul a futball, mint szórakoztató iparág fogyasztói több lépcsőben, boldogan és főként önként kifizetik érte ezt az árat. Ezzel szemben az NB I-ben sajnos nem ez a helyzet. Nálunk a teljesítményhez (eladhatósághoz) képest még Messiénél is magasabb fizetéseket nem hajlandó a piac megfizetni, ezért az állam az adófizetők összességétől szedi be. Magyarul azzal fizettetik meg, akik például jegy nemvásárlással kifejezték szándékukat, hogy a professzionális labdarúgásra nem akarnak pénzt költeni.Sose felejtsük, hogy az államnak nincs pénze. Az adófizetőnek van, amit elvesznek tőle.

Tehát az a pénz, amit az állam oszt szét, így is, úgy is ott van a gazdaságban és valahogy így is, úgy is elköltésre kerülne. Csak állam nélkül egészen másként: a nálam maradt, lényegesen magasabb fizetésemből arra költenék, amire tényleg szükségem van. Soha meg nem nézett labdarúgóra nincs, a gyerekem által naponta 8 órán át igénybe vett iskola modernizálására van. Úgyhogy inkább az utóbbira fizetnék extrán az adók formájában nem elvett, nálam maradt pénzből. Az államon keresztül szétosztott pénzek eredménye tehát például a túlfinanszírozott labdarúgás és az alulfinanszírozott oktatás. Egyben egy lényegesen kevésbé hatékony labdarúgó iparág, meg úgy általában gazdaság.”