Az év híre: a svédek Magyarország miatt féltik az Európai Unió biztonságát
Eközben Stockholmban azt sem tudják, hogyan küldjék haza az illegális migránsokat.
Salman nem halt meg, ott sétál Manchester, Liverpool, London és Glasgow utcáin. Ott áll az utcasarkon, magányos, üres lelkű vademberként, jogokkal, de felelősségérzet és hála nélkül.
„Aztán megszületett Salman, aki nem ismeri Líbiát, az ő hazája Nagy-Britannia. A kilencvenes évek közepének gyermeke, nem tanul túl sokat új és régi hazájáról, ő olyan brit, akinek jogai vannak, kötelességei nincsenek. Kicsit hazátlan, mert mindenhonnan kilóg, ugyanazokat a mintákat követi, mint a többi hasonló hazátlan gyerek. Nem hajlong imádkozás közben, mert cseppet sem érdekli a vallás, nihilista és unatkozó fiatalember egy reményvesztett, haldokló ipari zónában. Egyáltalán nem hálás, ő a születésével automatikusan kapta meg az útlevelet, ő nem menekült senki elől. Nem sanyargatta a rendőrség a szövevényes rendszerű Líbiában, legfeljebb a manchesteri stadion mellett kapott egy ütést gumibottal a meccs napján. Mivel nem tartozik sehová, könnyű őt beszippantani. Nem tud védekezni, nem is akar.
Vagy vallási fanatikus lesz, vagy drogos, vagy futballhuligán, vagy bélyeggyűjtő, voltaképp mindegy. Egy közösség része, amely hajlandó elfogadni őt, a hazátlan, üres, unatkozó, identitás nélküli Salmant. Aki kapja, marja. Az első győz, a vallási fanatikusok céhe beletöltötte az ürességbe mérgező ideológiáját, így hoppon maradtak a kábítószer-kereskedők, a huligánok és a bélyeggyűjtők. Salman erre kellett: hogy a világ másik felén egy dörzsölt és gonosz szervezet hirtelen magáénak nevezze, és egy egész ország ismét rettegjen.
Az ország pedig retteg. Becsülettel végrehajtja a liberális sajtó követeléseit, miszerint kijelenti, hogy nem fél, és katonákkal járőröztet az utcákon, csináltat szép képeket, hogy imádkozzunk Manchesterért, mintha bárki is imádkozna arrafelé bármiért, elveti az extremizmust és a xenofóbiát, mert ilyenkor azt is szokás. Pedig Salman nem halt meg, ott sétál Manchester, Liverpool, London és Glasgow utcáin. Ott áll az utcasarkon, magányos, üres lelkű vademberként, jogokkal, de felelősségérzet és hála nélkül. Egyetlen katona és rendőr sem tudja őt megállítani, hiszen nem hat rá sem a családja, sem a hatóságoktól való félelem, sem az emberség, sem a hazaszeretet. Ő úgy létezett, hogy valójában nem is élt soha, s a pusztítás adta a léte értelmét.”