Értsük jól: Pogátsa Zoltán, a neomarxizmus prófétája attól a szocialista közgazdászhátországtól reméli a megoldást, amelynek tagjai két hónapja egymás közt még a Bokros-csomag sikerével hencegtek.
„Pogátsa Zoltán, a hazai újbal lázadó Jedi-lovagja arra tesz kísérletet, amire egykor George Lucas a második Star Wars-trilógiával: tudományos legitimitást adni egy sci-fi köntösbe bújtatott mesének. Lehetetlen küldetés, hisz mítoszokra és csodára épülő álmokat nem lehet áltudományos ezotériára vagy politikai okoskodásra átváltani, mert azzal a mesét épp annak lényegétől, a varázslattól fosztjuk meg. Pogátsa, úgy tűnik, tanult is Lucas midikloriánokkal előadott mítoszromboló bénázásából, úgyhogy a neomarxista ébredés tudományos megalapozását egy olyan recepttel kezdi, amellyel képes az Eldorádó ígéretét és saját tudományos integritását egyszerre megőrizni: teljes körű elitkritika, a piacot és a neoliberalizmust érintő részleges rendszerkritika, ugyanakkor zéró társadalom-, illetve kultúrkritika – mindez a tíz éve még baloldali slágertémának számító globalizációkritika teljes mellőzésével. Miközben Pogátsa a piacokkal és a tőkés elittel szemben példamutatóan kemény és progresszív magatartást tanúsít, addig a tömeg és a kultúra működésének visszásságai iránt látványosan érzéketlen. Amit előad, az valójában a neoliberalizmus inverze – míg ott az egyén felelőssége, a kultúra korszerűtlensége, a piac fétise és a világot hátán hordó cégvezető hazug mítosza volt az állandó mantra tárgya, emitt a neomarxizmus az alapjövedelem igényével és az önsajnálatban dagonyázó kispolgár igazának megvallásával vág vissza.
S Pogátsa Népszavának adott interjújában még ennél is tovább megy: úgy tesz hitet az MSZP szociálisan uszító kampánya mellett, mintha Botka titokban már felkérte volna pénzügyminiszternek. Afölött értetlenkedik, hogy miért kritizálják sokan azt a szlogent, amely szerint »fizessenek a gazdagok«, az ugyanis egyáltalán nem gyűlöletkeltő, hanem »teljesen egyszerű alapelv: világszerte ezt mondják a szociáldemokrata pártok«. Csakhogy ez nem igaz: a szociáldemokraták esélyteremtésről, felzárkóztatásról és közteherviselésről beszélnek – nem arról, hogy »fizessenek a gazdagok«, hanem arról, hogy a szerencsésebb sorsúak, a magasabb jövedelműek a társadalmi igazságosság szellemét követve vállaljanak nagyobb áldozatot magasabb adókulcsok formájában. Akik mindeddig a szociáldemokrácia lényegét abban vélték megtalálni, hogy »fizessenek a gazdagok«, azok épp a neoliberálisok voltak – ők riogatták azzal a vagyonosokat, amivel most Botka a szegényeket hergeli. Ez nem szociáldemokrácia, hanem alávaló uszítás – különösen, hogy ez a szlogen nem kontextus nélkül áll: a plakátkampány Mészáros Lőrinc és Andy Vajna személyét hozza a gazdagokkal asszociációs viszonyba. Kíváncsi vagyok, hogy Pogátsa Zoltánnak – aki magát a gazdagok közé sorolja, és a Népszava hasábjain mindenkit megnyugtat, hogy szívesen fizet – milyen érzés egy csoportba tartozni Mészáros Lőrinccel az MSZP kampányában? Tényleg rendben van az a politikai kommunikáció, ami a tolvaj oligarchát és a tisztességes egyetemi tanárt ugyanolyannak láttatja?
Jelzésértékű továbbá az MSZP esetleges kormányalakításával kapcsolatban, hogy még a »baloldali fordulatot« lelkesen üdvözlő Pogátsa Zoltán sem kalkulál elszámoltatással: nem hisz a korrupció nyomán elfolyt milliárdok visszaforgatásában. Valamiféle oligarchaadóból lehetne ugyan némi bevétele a költségvetésnek, a terhek nagy részét azonban a társadalom tisztességesen dolgozó és adózó polgárainak kellene a vállukra venniük. S itt derül ki, hogy egy esetleges újbaloldali fordulat valójában két lehetőséget hordoz: vagy mégsem havi egymillió forint lesz a brutális adóprés belépési pontja, hanem visszatérünk azokhoz az időkhöz, amikor az átlagbér is a negyvenszázalékos sávba eshetett, vagy életbe lép a science fiction világa, amelynek keretében a magyar állam egy gigászi béremeléssel egy csapásra eléri, hogy megszülessen az a felső középosztály, amelyet Botka végre keményen megadóztathat. Az MSZP kampánya még Pogátsa szerint sem sokkal több jelenleg, mint ködszurkálás és hazudozás. Konkrétan így fogalmaz: »Ezen a bérszínvonalon ugyanis, ami ma van Magyarországon, nincs megoldás a költségvetés kérdéseire. Ezért is rettentő izgalmas, mit tesz majd le az asztalra – ideje volna már – programként Botka László, mert ha nem számol azzal, hogy bért kell emelni, akkor rossz a számolás.«
Értsük jól: Pogátsa Zoltán, a neomarxizmus prófétája attól a szocialista közgazdászhátországtól reméli a megoldást, amelynek tagjai két hónapja egymás közt még a Bokros-csomag sikerével hencegtek. Olyan neoliberálisoktól várja a programot és a számokat, akikre az elmúlt pár évben még – teljes joggal – kígyót-békát kiabált. Olyan ez, mintha Kolumbusz, aki körbeházalta Európa királyi udvarait az Indiába vezető nyugati út vakmerő tervével, amint megkapja a támogatást a spanyol királynőtől, jelezné: rendben van, hogy a királynő hisz ebben az útban, de szeretné látni a Szent Inkvizíció terveit arra vonatkozóan, hogy ő hány hajóval, milyen útvonalon, mennyi vizet, élelmet és legénységet hordozva bizonyítja majd be, hogy a Szent Inkvizíció mindeddig hülyeséget gondolt a világról, a Föld ugyanis gömbölyű. Szóval, ha szabad kérnem, Pogátsa Zoltán ne az MSZP neoliberális közgazdász elitjétől várja a megváltó baloldali programot, az ugyanis vagy nála van, vagy nem is létezik: ha valaha is megszületett egy olyan »számolás«, amely Magyarországot valamiféle unortodox mágia nyomán ötven-nyolcvan százalékos reálbéremeléshez juttatja, az nem lehet máshol, csakis az ő íróasztalfiókjában. Pogátsa Zoltánnak hosszú évei voltak arra, amire Botka Lászlónak legfeljebb néhány hete – s most Pogátsa Zoltán mégis Botka Lászlótól várja a mestertervet ahelyett, hogy felkínálná a magáét. Ez most vagy egy nagyon szerencsétlen kísérlet arra, hogy Pogátsa jelezze: nélküle nem lesz itt semmiféle baloldali fordulat, vagy mindössze újra az derül ki, hogy nemcsak a neoliberális közgazdászok és az ő ideológiai védelmüket élvező brókerek játszanak szívesen emberi életekkel, nemcsak piaci alapon lehet hatékonyan lenullázni egy komplett társadalmat, de erre a neomarxizmus ugyanennyire alkalmas.”