Fausti alku az utópiáért – Interjú László Zoltánnal

Legutóbb egy Budapesten játszódó városi fantasyt írt. Miért tért vissza nyolc év után a sci-fihez?

Mindig is inkább sci-fi írónak tartottam magam, talán mert annak idején a tudományos fantasztikum indított el az írói pályámon, és a novelláim is zömmel ebben a zsánerben íródtak. Valamiért mégis úgy alakult, hogy minden második regényem fantasy, úgyhogy most egy sci-finek kellett következnie. Az olvasóim is hiányolták már.  

Öt éve jelent meg az előző regénye. Az ötletre kellett várni, vagy a szabadidőre?

Főleg a szabadidőnek állok szűkében; az utóbbi években mögöttem van egy építkezés, költözés, ezek elég sok energiát le tudnak kötni. Az ötletekkel szerencsére sosem volt gondom, évekre előre el vagyok látva velük, így amikor új regény előtt állok, két-három történet versenyzik egymással, amíg eldöntöm, melyikbe fogok. A Távolvíz is legalább egy évtizede formálódgatott a háttérben. Jó hír azonban, hogy most már összekapom magam, és a következő regényem remélhetőleg jövőre megjelenhet.

Mivel foglalkozik, amikor nem regényt ír?

Van rendes, civil munkahelyem, ami a biztos anyagi hátteret jelenti. Erre szükség is van, hiszen feleségemmel a harmadik gyermekünket várjuk. E mellett leginkább olvasni szeretek. Afféle porszívózó olvasó vagyok; minden érdekel, imádom az új információkat, és legnagyobb bánatom, hogy nem tudok mindent megjegyezni belőlük. Kutatni a regényekhez majdnem annyira jó szórakozás, mint megírni őket.

A Távolvíz borítója

A Távolvíz története szerint egyszer csak egy csomó idegen lény, avagy krea jelent meg egy űrhajóban az Atlanti-óceán mélyén, akik egy csapásra megoldják az emberiség gondjait. Honnan jött az ötlet?

Ráadásul ezek a lények önként jelentkeznek az embert szolgálni. Egy egész faj, amely lényegében rabszolga szeretne lenni! Főként az érdekelt, hogyan reagálnánk egy ilyen helyzetre, miként nyugtatnánk meg magunkat, hogy ez így teljesen rendben van, amíg végül azokat neveznénk árulónak, akik feszegetni mernék ennek a morális aspektusait. Számos történelmi párhuzam adódik ehhez. 

A főszereplők és az egész társadalom életére komoly hatással van a lények szolgálatkészsége és technológiája, például a „lassú időgépek” megjelenése. Mit takar pontosan ez a fogalom, és hogy változtatja meg az emberek életét? 

Ez afféle geg: a klasszikus időgépnek az volna a lényege, hogy villámgyorsan a jövőben teremhetünk vele. A lassú időgépben ennek éppen a fordítottja történik, évek telhetnek el, mire a jövő héten kiszállnánk belőle. Elsőre teljesen hasznavehetetlennek tűnik, de a regény emberisége kitalálja, hogyan fordítsa a javára. Ha a lassú időgépben délután aratható a reggeli vetés, az lényegében megoldja az éhezés problémáját. 

Milyen feszültségek lehetnek egy ilyen társadalomban?

Olyan társadalmat akartam rajzolni, ahol a felszínen minden rendben van, megvalósult az az általános jólét, amelyet a régi korok sci-fi írói vizionáltak. Buborékautókkal, függővasutakkal, hófehér ruhákban sétáló, művészeteknek élő emberekkel. Mélyebben azonban súlyos feszültségek húzódnak, hiszen az utópiáért cserébe az emberiség fausti alkut kötött a krea segítség elfogadásával.

A regény világában az emberiség nagy része leköltözött a tengerre, vagy a tengerpartokra, és Budapestet is a horvát tengerparton építik újjá. Miben különbözik Tengerbudapest Budapesttől?

A regényben az egyes hatalmak összemarakodnak a felbukkanó kreákon, és egy gyors összeomlás után indul meg a népvándorlás a Távolvízre. Tengerbudapestet az elhagyott régi főváros mintájára, szigeteken építik újra a magyarok, többek között megvalósítva Reitter Ferenc álmát a Nagykörút helyén hullámzó csatornával. Afféle magyar Velence ez. Szeretek hazai helyszíneket használni, és ehhez itt Budapestet el kellett vinnem a tengerhez.

László Zoltán

Volt olyan mű, ami hatással volt önre írás közben?

Talán nem is annyira konkrét művek, mint inkább az a fajta sci-fi nézőpont, ami nem egy-egy nagy változás eseményére koncentrál, hanem annak hosszú távú társadalmi hatásaira. A Távolvíz esetében sem az érdekelt, hogyan vette fel az emberiség a kapcsolatot az óceánból előbukkanó idegenekkel, hanem milyen lett a világ negyven évvel később, amikor a találkozás következményei mindenhova leszivárogtak a hétköznapokban a popkultúrától a divatig.

A Keringés című regénye elnyerte a legjobb sci-fi regénynek járó hazai Zsoldos Péter-díjat. Jelölni fogja a Távolvizet?

Jó ideje távol tartom magam a nevezéstől. Nem érzem az egész hazai sci-fi közösség díjának, és számomra úgy tűnik, a díjat gondozó Avana sem törekszik rá, hogy az legyen. De ez nem is feltétlenül probléma, messze van még az az idő, hogy a hazai fantasztikum legnagyobb baja az legyen, hogy nincs saját díja. Előbb szükség lenne egy jókora minőségi szerzőgárdára, hogy aztán egy díj orientálhassa köztük az olvasót.

Korábban több fantasztikus novellája is megjelent különböző lapokban, magazinokban. Milyennek látja ma a fantasztikus írók publikálási lehetőségeit itthon?

Az ismert, befutott íróknak szerintem nincs nehéz dolga, tudnak kiadót találni, akár még több ajánlat közül is választhatnak. Keményebb dió állni a versenyt a külföldi nagyágyúk magyarra fordított munkáival, mert ebben szerencsére már naprakész a hazai sci-fi könyvkiadás. Még mindig tapasztalható némi bizalmatlanság az olvasók részéről a hazai írókkal szemben, ennek következményeként pedig a kiadók sem feltétlenül állnak úgy a magyar szerző mögé, ahogy egy angolszász mögé. Nagyobb fájdalmam azonban, hogy nem nagyon látni a fiatalokat, akik az én generációmat követnék. Nehéz persze kezdőként betörni a piacra, ám ez a kilencvenes évek végén sem volt másképp, amikor elkezdtem a publikálást.

*

A könyvről itt írtunk kritikát. Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről.