Hogy mi az ördög közmondásos nagy csele? Hogy elhiteti, hogy nincs!
Az aztékok emberáldozatra épülő vallását a hódító spanyolok és a katolikus egyház a Sátán legintézményesültebb kultuszának tartotta.
Jonathan Strahan novellaválogatása a tavalyi legjobbakból idén elvisz minket a tengeren úszó szemétvárosoktól az elvarázsolt erdőkön, kietlen pusztákon és jövőbeli városokon át egészen a Marsig, hogy bemutasson nekünk hősöket, katonákat, csalókat, idegeneket, gépdetektíveket és boszorkányokat. Kalandra fel: minden novelláról mesélünk egy kicsit.
Újabb év, újabb Jonathan Strahan-féle antológia. A tavalyi kötetet én nagyon élveztem, azt pedig felbecsülhetetlenül jó dolognak tartom, hogy éves zsánerkispróza-válogatás jelenik meg magyarul, hála a Gabo SFF-nek, akik bevállalták ezt a kockázatos vállalkozást. A kispróza a sci-fi és a fantasy lelke, a gyakorlás terepe; itthon is sokkal több lehetőségre lenne szüksége az íróknak. Ezekből az évente csokorba szedett novellákból pedig látszik, hol tartanak a műfajokban az angolszász világban: bőven lehet tanulni is.
Idén a korábbi kéréseknek megfelelően minden novelláról írok röviden.
*
Catherynne M. Valente: A jövő színe kék (ford. Kleinheincz Csilla)
Posztapokaliptikus történet, egy tengeren úszó szemétsziget furcsa társadalmában járunk, ahol egy lány olyan dolgot tesz, amiért élete végéig megvetik – jogtalanul. Valentében sosem tudok csalódni, most sem sikerült, és most már tényleg kéne tőle olvasnom valami hosszabbat is.
Naomi Novik: Ezüstfonás (ford. Heinisch Mónika)
Nem voltam száz százalékosan elégedett a szerző tavaly sok díjat nyerő Rengeteg című művével, de az biztos, hogy Novik nagyon könnyen el tudja varázsolni az embert. Egy, a regényhez hasonló atmoszférájú világba kalauzol most el minket, valahova Közép-Európába, ahol egy kevésbé sikeres falusi zsidó pénzkölcsönző lánya átveszi az üzletet, amit annyira jól csinál, hogy az erdei lények figyelmét is felkelti – és ez nem biztos, hogy jó dolog.
Paolo Bacigalupi: Mika Modell (ford. Horváth Norbert)
Bacigalupi elszakadt kedvenc témáitól, és egy robottörténetet hoz, ami bizonyos szempontokból a Szárnyas fejvadászra emlékeztetet. Egy gyilkos szexrobot sétál be a nyomozóhoz: klasszikus noir alapvetés femme fatale-lal, meg minden. A vége szerintem eléggé arcon vág, de egyébként olyan egyszerű és letisztult, mint maga a sztori egésze.
Joe Abercrombie: Két nő (ford. Vitális Szabolcs)
Ez ilyen kis vicceske epikus fantasy. Nem ismerem Abercrombie munkásságát, de ez alapján kellemes író lehet, még én is mosolyogtam jó párat, pedig se a szetting, se a sztori nem olyasmi, ami annyira le szokott kötni. Egy női és egy férfi harcos, valamint előbbi társa/csatlósa fut össze egy hídon, miközben mindegyiküket üldözi valaki.
Rich Larson: Pattaya (ford. Vitális Szabolcs)
Ebben a közeljövőben játszódó feszes, jó tempójú cyberpunk történetben egy csaló nagy dobásra készül, és ehhez szövetkezik egy helyi prostival. A csavar szerintem viszonylag kiszámítható, de azért nem könnyíti meg a dolgot a szerző.
Alyssa Wong: Megfulladsz, hogyha itt maradsz (ford. Miks-Rédai Viktória)
Alyssa Wong a tavalyi válogatásban az egyik legjobb novellát írta szerintem, és most sem kellett csalódni benne: a történet egy weird western, ahol egy két ágon is mágikus képességekkel rendelkező családból származó fiú a főszereplő. Remek volt az atmoszférája, ami kárpótol kicsit a vázlatosságért. Képregényben talán még jobb lenne.
Aliette de Bodard: Szellemhalászat (ford. Kleinheincz Csilla)
Ez a novella tipikusan olyan, mintha az ember véletlenül besétálna egy háromfelvonásos darab középső részének a közepére tíz percre, aztán kisétálna. Sokat nem tudtam megfejteni a világból, mindenesetre érdekes volt, az űrben játszódik, és valamiféle fura helyen kutatnak dolgok után valakik. Talán egy nagyobb univerzum része lenne ez a történet?
Daryl Gregory: Még a morzsák is finomak voltak (ford. Roboz Gábor)
Jancsi és Juliska kis csavarral és mindenféle otthon nyomtatott drogokkal. Nem lettem nagy Gregory-rajongó az Afterparty után, és ez a novella sem emelte a kedvenceim közé – bár szórakoztató, de szerintem nem ad sokat.
Alex Irvine: A Kilences Számú Hold (ford. Heinisch Mónika)
Az emberiség kiüríti a már félig-meddig kolonizált Marsot, három szerencsevadász azonban az utolsó pillanatig halasztja az utazást: fosztogatni akarnak. Amikor azonban a sors közbeszól, hirtelen menekülési utat kell találniuk a bolygóról… Ez nem hangzik rosszul, ugye? Pedig szerintem kicsit lapos lett, és elég lineáris, nem éreztem benne a pluszt.
Sam J. Miller: Szakállas dolgok (ford. Roboz Gábor)
Sam J. Miller nevét megjegyeztem a tavalyi válogatásból, így érdeklődve vártam ezt az idei darabot, ami… Ami elég furcsa lett. Szóval van itt egy fickó, aki az Anterktiszon kutatot, ahol valami furcsa történt vele, kicsit à la The Thing. Aztán hazajön, és akkor itt van AIDS, van némi terrorizmus, meg mindenféle dolog, és nem tudom, hogy csak én nem értettem a szimbolikus üzenetet, vagy ezek a dolgok tényleg nem passzoltak annyira össze.
Alice Sola Kim: Utód, bitorló, pótlék (ford. Miks-Rédai Viktória)
Nos, ez a novella szerintem elég zavaros volt, ugyanakkor mégis tanulságos. Négy barát, négy amatőr író találkozik egyikük lakásában; de a vihar és a környéken ólálkodó „szörny” miatt egész éjszakára ott is ragadnak. Aztán érkezik egy ötödik vendég, és mindenki meg van győződve róla, hogy valaki biztos meghívta ezt a furcsa lányt...
Seth Dickinson: Az Éj és Selyem Törvénye (ford. Kemenes Iván)
Na, Dickinson tényleg ledobta a bombát. Acélpatkány mondta, mikor nemrég találkoztunk, hogy ez a novella olyan jó volt, hogy ő a Gabo SFF-nél most megjelent regényt is elolvassa. Egyrészt én is, másrészt: ebből a novellából bőven lehetett volna regény. Ez egy regényvázlat. Egy fejlett civilizáció próbálja megvédeni magát az inváziótól a két legerősebb mágusa segítségével, a többi pedig derüljön ki a novellából.
Carolyn Ives Gilman: Turné az idegennel (ford. Roboz Gábor)
Az egyik legkellemesebb történet az antológiában, szerintem igazi feelgood cucc, én nagyon élveztem. Idegenek érkeznek a Földre, ami eleinte nagy szenzáció, ahogy az is, hogy minden hajón van egy ember is, akiket korábban raboltak el. Aztán nem történik semmi. A lényeg, hogy egy idő múlva az egyik lény utazni akar: ekkor felbérelnek egy sofőrt, aki megmutatja a hajóról jött embernek, illetve az idegennek Amerikát. A vége kicsit felemás, de belegondolva működik. Gilmannek van egy duológiója, ami korábban rajta volt a hosszabb várólistámon, aztán egy szanáláskor lekerült, de most visszaraktam.
Delia Sherman: A nagy detektív (ford. Kleinheincz Csilla)
Ez egy stempunk Sherlock Holmes-sztori, ami ráadásul egy korábbi novella folytatása. Sherlock egy robot, van benne egy ódon kísértet, aki robottestbe költözött, meg ilyesmi. Nagyon szerettem, ahogy egyszerre tüzelte fel bennem a steampunk iránti, egyébként elég lomha rajongásom, és hozta vissza azokat az időket, amikor olyan tizenkét éves koromban végigolvastam a Szukits-féle Sherlock-összest. Az előzményét is olvasnám.
Genevieve Valentine: Levelek a Themisről (ford. Miks-Rédai Viktória)
Ez a novella elindul valahogy, azt hiszed nyeregben vagy, amikor teljesen máshogy alakulnak a dolgok. Egy hatfős expedíciót követünk, akik épp megérkeznek egy távoli csillag furcsa bolygójához, és megkezdik a terület feltérképezését… De hogy is kerültek ide pontosan? Folyamatosan húzta ki alólam a szőnyeget a szerző, és a végére sem tudtam, hogy mi akart lenni a fókusz, de nem volt rossz egyébként, és olyan kérdéseket vet fel, amivel talán hamarosan foglalkoznunk kell.
Geoff Ryman: Nevető árnyékok (ford. Kamper Gergely)
Még egy szerző, akit régóta akarok olvasni, és most nyertem némi ösztönzést. Ryman novellájában egy alternatív idővonalra kalauzol minket, ahol egy Európához közeli szigetet az amerikai kontinensről származó, furcsa biológiai mutációval rendelkező női társadalom népesített be valamikor a középkorban. A lényeg az, hogy a nők szűznemzéssel szaporodnak. Miközben a sztori magában is jó, a kedvencem az, ahol Ryman dob egy kis koncot arról, hogy ez az apró változás hogy befolyásolta a külvilág történelmét.
Amal El-Mohtar: Az üveg és a vas évszakai (ford. Sárpátki Ádám)
Ritkán mondok ilyet, tényleg ritkán, de szerintem ez egy fantasztikus novellának csak gyengén álcázott, nagyon didaktikus szöveg. Elnézést, de mérges lettem erre a novellára.
Nina Allan: Az űrutazás művészete (ford. Heinisch Mónika)
Hát ez aranyos volt, de szerintem azért a szintet nem üti meg. Nagyon hosszadalmas lenne összefoglalnom, hogy miről szól.
Caitlín R. Kiernan: Whisper Road (9-es számú gyilkos ballada) (ford. Kleinheincz Csilla)
Tavaly nem voltam elégedett Kiernannal, az idei novella viszont elég jó, csak nem annyira az én világom. Egy Bonnie és Clyde-szerű páros menekült egy bűntett után az országúton, amikor furcsa fényre lesznek figyelmesek. Szövegnek remek, történetnek mondjuk kicsit homályos, de jó a vége. Mármint egy szempontból.
N. K. Jemisin: A vörös föld boszorkánya (ford. Ballai Mária)
Jemisin lassan beverekedi magát a kedvenceim közé, mert tényleg nagyon jól ír. Tavaly olvastam tőle egy másik novellát is (ezt itt, ni), és az is nagyon tetszett; és ez is király, súlyos, meg menő. Alig várom, hogy az Agave kihozza Az ötödik évszak folytatását.
Theodora Goss: Piros, mint a vér, fehér, mint a csont (ford. Kleinheincz Csilla)
Valamiért nagyon vonzanak a kitalált közép-európai országokban játszódó sztorik, amit „Ruritanian romance” néven foglal össze az angol nyelv. Ez ilyesmi: a magyar származású Goss egy Szilvánia nevű, az Osztrák-Magyar Monarchián belül lévő fiktív helyre helyezi a mesés cselekményt, amit egy konyháslány szemszögéből, és a koronaherceg érkezése miatt készülő bál nyomán bonyolódik. Nekem tetszett, aztán amikor azt hittem, hogy vége van, még hozzácsapott pár oldalt – ez szerintem ugyan egy szempontból hiba volt, de úgy lett igazán közép-európai a történet.
Lavie Tidhar: Terminál (ford. Varró Attila)
Ez egy szép novella. A lényeg az, hogy a jövőben aki akar – aki beteg, haldoklik, öreg, vagy művészetet lát benne – az összetákolt kis hajókon elmehet a Marsra. Rajokban indítják az embereket, akik végig kommunikálhatnak egymással, bár nem tudják, mi vár rájuk a vörös bolygón. Ennél több nem történik benne.
Yoon Ha Lee: Rókacsapda (ford. Juhász Viktor)
Helló Liza, a rókatündér! Egy róka keresi századik áldozatát egy exoszkeletonokkal vívott polgárháború közepén, hogy végre végleg emberré válhasson. A dolgok aztán nem pont úgy alakulnak, ahogy tervezte. Nem lett a kedvencem, de nem volt rossz, a mindenféle díjakra jelölt regényt, a The Ninefox Gambitet meg így is, úgy is el fogom olvasni.
Paul McAuley: Az Antarktisz tündéi (ford. Pék Zoltán)
Ez egy igazán lírai darab: a sarki jégsapkák olvadása utáni Antarktiszon vagyunk, ahol egy helikopterpilóta próbálja megfejteni azt, hogy mit is kéne csinálnia az emberiségnek. Helyrehozni a kárt? Melyik állapot a megőrzendő?
E. Lily Yu: Az Orion-puszta boszorkánya és a gyermeklovag (ford. Márton Zsófia)
Érdekesség, hogy ez a novella más fordításban de megjelent pont az ehavi Galaktikában is. Ha őszinte akarok lenni, akkor szerintem egyébként nem annyira jó: egy boszorkány követ egy lovagot, aki sárkányokat akar ölni, csak fél tőle, ő meg szívjóságból segít neki – ez pedig hiba. Kicsit ezt is didaktikusnak éreztem.
Ken Liu: Hét születésnap (ford. Kőszeghy Anna)
Az antológia legjobb sci-fije, amit talán leginkább Greg Egan Diaszpórájához tudnék hasonlítani: egy nő életét követjük hét születésnapon keresztül a hetediktől a nagyon-nagyon sokadikig: hová jut az emberiség ennyi idő alatt? Mik lehetnek a céljaink a jövőben? Nagyon szépen megírt, szép ívű történet, ami csak még izgatottabbá tett a szerző kötetével kapcsolatban, amit majd valamikor az Agave fog kiadni.
Ian R. MacLeod: Látogató Tauredből (ford. Pék Zoltán)
Ezt különösen élveztem: a jövőben az olvasás már egy nagyjából elfeledett dolog. Mégis van, aki irodalmat tanul az egyetemen, és ő mesél egy barátjáról, aki a sokvilág-elméletet akarja bizonyítani. Több rétege van ennek a novellának szerintem, mint elsőre gondolnánk. Felkeltette az érdeklődésem a szerző iránt.
Charles Yu: Mese (ford. Roboz Gábor)
Egy férfi – egy teljesen átlagos férfi – fantasy-meseszerűen próbálja elmesélni a terapeutájának, hogy mi a baj az életével. Novellának nem rossz, fantasztikus novellának azonban szerintem kevés.
*
Összességében ez az idei válogatás jobban tetszett, mint a tavalyi. Több volt az erős versenyző, kevesebb a furcsa novella; az írások szövegszintű színvonala pedig végig teljesen rendben volt. Ez mondjuk várható volt. Egy-két gyengébb darab azért szerintem került be, de emiatt kárpótol a többi. Nagyon remélem, hogy még hosszú éveken át élvezhetjük ezt a sorozatot: szerintem nagyon fontos mind az olvasóknak, mind a szárnyukat bontogató íróknak.
*
Kövess minket Facebookon és Molyon, olvasd el e-könyvünket a hazai fantasztikum helyzetéről.