Ilyen az, amikor Orbán Viktor győzött

„Vagyis Orbán Viktor győzött: az EU hajlandó volt elismerni a függetlenségét gazdasági kérdésekben, az értékek tekintetében pedig gyakorlatilag teljesen kiüresedett. Miközben az újrarendeződő Európa számos kérdésben a föderalizációt jelenti, az emberi jogok liberális agendája tökéletesen háttérbe szorul: Merkel egyik választási ígérete a menedékkérők hazatoloncolásának felgyorsítása. Bármilyen komoly támadást is jelent a CEU elleni fellépés, a helyi diplomáciai képviselet kötelező körein túl komolyanvehető tiltakozást nem tapasztalhatunk. Az új konszenzus az, hogy mindenkinek demokratikus joga illiberálisnak lenni.

Miközben azonban Orbán Viktor győzött, az utóbbi hónapok frusztrált politikai kapkodása azt mutatja, hogy tulajdonképpen a Fidesz vezetése sem tudja, hogy innen hová lehetne továbblépni. Meghirdették a Brüsszel-ellenes nemzeti konzultációt, ahol azt a szervezetet kellene támadni, amelyik éppen jogköröket szeretne visszajuttatni a tagállamoknak, és amelynek vezetője olyannyira súlytalanná vált, hogy amikor bejelentette, hogy nem indul újra a választásokon,  igazából senkit nem érdekelt. Mindeközben a döntéshozatalban Orbán a legeurópaibb próbál lenni: nemcsak támogatja a közös európai véderő felállítását, nemcsak Tuskot szavazta meg Kaczynszkinak tett ígérete ellenére, hanem a Római szerződésről megemlékező dokumentum aláírása előtt sem fejezte ki szimbolikus különvéleményét, mint görög és lengyel kollégája.

Ugyanebbe az ideges kapkodásba illeszkedik a jelenlegi CEU-elleni hadjárat, amelyet kormánypárti források szerint teljesen ad hoc időpontban indítottak el. Az időzítés racionálisan nem indokolható, hiszen a saját Brüsszel-ellenes nemzeti konzultációjukról terelik el a figyelmet. Viszont a kormánynak szüksége van valamire, amiről elhiheti, hogy a célja akkor, amikor győzött. Nehéz azonban hihető ellenséget faragnia a látványosan nem politikai CEU-ból, az EU-t pedig már akármennyit lehet szidni, nem sértődnek meg rajta, Szijjártó minisztériumának már hosszú ideje alig van kivel minősíthetetlen hangvételű nyilatkozatháborúba keverednie.

Ez pedig azt a félelmetes perspektívát hozza, hogy a Nemzeti Együttműködés Rendszerének saját értéket kellene termelnie, amelyre az elmúlt nyolc évben képtelen volt. Vagyis a CEU elleni támadás és azt kísérő botrányok kezelése a 2018-2022-es ciklus politikáját vetíti előre: most dől el, hogy ebben a megváltozott külpolitikai környezetet hozó négy évben egy reformfideszesek által lassan felbomlasztott emberarcú, vagy egy keményvonalasok által megkeményített elnyomó NER-ben kell-e élnünk.”