Hídvám

„Demokráciát? Ezeknek? Joggal kérdezik népünk legnemesebb elméi, az ilyen-olyan igaz demokraták, hogy: mi folyik itten, kérem? Miért nem lehet a főváros összes hídját lezárni? Miért akarnak pusztán csak élni, sunyi módon a fal mellett járni, némi pénzt keresni, néhanap jót enni és inni, hétköznap iskolába indítani a gyereket, ünnepnapok előtt meg dögre vásárolni magukat az emberek? Esetleg meccsre menni – bár az Orbán-fóbia miatt a futball valami olyan gyanús huncutság lett, mint a Rákosi-időkben az urak sportjának megbélyegzett tenisz – vagy kirúgni egy romkocsma oldalát.

Na meg ott van az örökös lózung, a gyűlöletbeszéd elfojtásának nemes akarata. Ráadásul, mint az EU írja, most a migránskérdés elfajzott ágaként húz bennünket a muszlimokkal szembeni gyűlöletbeszéd, amely »minden korábbinál magasabb szintet ért el az internetes közösségi oldalakon, és az iszlám vallás gyalázása a közbeszédnek is a részévé vált több országban.«

Még szerencse, hogy a legjobbak, mint általában, most is biztosan tudják a megoldást. És végre is hajtják, még akkor is, ha mi, tudatlan egyének, renegát EU-tagországok, elátkozott, Európa-védő nemzetek, bele is döglünk: »meg kell erősíteni a demokratikus intézményeket, a bírói függetlenséget, a szabad sajtót és a civil társadalmat, illetve fenn kell tartani az Emberi Jogok Európai Egyezményének értékeit«. Ezt írja a negyvenhét tagállamot tömörítő Euró­pa Tanács.

Milyen jó nekünk, hogy nem vagyunk egyedül Európában.”