Soros minden csápját le kell vágni!

2017. március 31. 17:40

Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni.

2017. március 31. 17:40
Facebook

„Soros egyetemével nem gyáván finomkodni kellene, hanem nemzetbiztonsági veszélyre hivatkozva betiltani, bezárni, a romjait pedig sóval behinteni. 

A CEU (Közép-európai Egyetem) az elsikkasztott rendszerváltozás óta külföldről mozgatva, de Budapestről mérgezi a levegőt, támadja a nemzet és a társadalom alapjait. Nem csupán elsőként indította el például a régiónkban az elmebeteg, romboló, szélsőliberális gender-elméletet, de fészke és keltetője lett azoknak a politikusoknak, akik tönkretették a hazánkat.

Olyan kártékony figurák oktatnak és oktattak a Soros-egyetemen, mint például Kis János, az SZDSZ alapítója, Bokros Lajos, a Horn-kormány népnyúzó pénzügyminisztere vagy Balázs Péter, a Bajnai-kormány Bilderberg-féle külügyminisztere.
Rendszerváltozás csak úgy lehet, ha Soros minden csápját levágjuk, a méregkeverő egyetemét és agymosó médiumait éppúgy, mint a törvénytelen és erőszakos migrációt segítő szervezeteit.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 107 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felcsúti kishazug
2017. április 01. 21:05
Toroczkai elmegy a kágébélás, hazaáruló k., putyinista orosz anyjába!
Válasz erre
0
4
Peter8811
2017. április 01. 11:55
Kell indítani egy NOCEUMINUT mozgalmat!
Válasz erre
0
0
kerekperec
2017. április 01. 09:41
Torockai te sötét kis fasiszta - a politikai fejlettséged nagyon alacsony szinten mozog. Tudatodra hozom, hogy a liberalizmus nem erkölcsről, hanem emberi jogról és az egyéni szabadság tiszteletben tartásáról szól. Nyitott, szabad, demokratikus társadalmat, a jogállamiságot, a jog uralmát, a magyar emberek jogait hírdeti. Azt is tanuld meg te paranoid agyrém, hogy a liberalizmus nem a korlátlan SZABADOSSÁGGAL azonos, hanem a jog által határolt renddel. Próbálj józanul gondolkodni és ne majmold Benito Mussolinit vagy Adolf Hitlert, kik magukat személyesítették az államal és ennek alapján gyakorolták megkérdőjelezhetetlen hatalmukat katasztrófális végeredménnyel.
Válasz erre
0
7
hátakkor
2017. április 01. 09:07
Az RTL Klubot is olyan szépen hintette be sóval Zazri , hogy Balóval jópofáskodott a stúdióban magyarul..
Válasz erre
2
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!