Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
A külföldi és magyar tudósítások között szakadék tátong.
„A külföldi és magyar tudósítások között szakadék tátong. Aki idegen (adott esetben eredeti) nyelven követi a Szentatya szavait, vagy értesül tetteiről, itthon ezekkel kapcsolatban az értetlenség és gyanakvó hitetlenség légüres terébe kerül. Ha valami botrány külföldről beszivárog, az - közmondásosan - mindig a Szentatyát »félreértő« vagy »félremagyarázó« világi sajtó bűne; ha katolikusok nagyonis jól értve tájékoztatják hívő társaikat (akár rokonaikat), akkor ők máris »megosztók«, »álhírterjesztők«, »szakadárok«, miegymás. Ez ma itthon a helyzet. A gyanakvó hitetlenség egyre jobban, és egyre többet öl. És ebből az etikátlan abszurditásból, a nyomában járó igazságtalanságokból (ha úgy tetszik, a kuzmányikból), épp elég volt már. Nekünk bizonyosan. Annyira, hogy nem kis részben, mint közösségi blog, ennek csömörében, ezért, vagy ha úgy tetszik: EZ ELLEN születtünk.
Leszögezzük: katolikusokként hűségesek és engedelmesek vagyunk a Szentatyánkhoz és püspökeinkhez. De mindenekelőtt azok vagyunk a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Ő kétezer éves Egyháza hitbeli és erkölcsi tanításához, mindezek folytonosságával, változatlanságával, és változtathatatlanságával együtt.”