Hajrá, Norvégia!

„Jeszenszky Géza ezúttal arról is beszélt, hogy Brüsszel nem az új Moszkva, és mostanában olyan agymosás folyik Magyarországon, amely őt a második világháború alatti időkre emlékezteti. Arra is intette a magyar külügyi vezetést a bölcs diplomata, hogy ne hepciáskodjunk (ugyanezt a szót használta egykori orosztanárom, aki kínzás terhe mellett sem mondta volna ki az erdélyi magyarok szóösszetételt, a másik kedvenc szava pedig mi más, mint a magyarkodás volt…). Jeszenszky Géza továbbá szóba hozta, hogy az Orbán-kormány keleti nyitása sikertelen, nem csapódhatunk ide-oda kompországként, s hogy keleti és déli nyitás helyett nyissunk inkább a balti államok és a skandináv térség felé, északra.

Istenem, csak ne emlékeznék Jeszenszky Gézára az Antall-kormányból, bizony Isten, el is hinném, amit mond. Csakhogy – fájdalom – nagyon is emlékszem. Nehéz volna elfelejteni azt az 1990 utáni időszakot. Amikor Jeszenszky Géza imádott nyugati világa előbb birtokba vett bennünket, majd mire felpislantottunk, megszűntek a magyar ipar sikerágazatai, leépültek teljes iparágak, megérkezett a harmadosztályú élelmiszerszemét a multikkal, a téeszelnökök einstandolták a magyar termőföldet, a pufajkás gyilkosok meg vígan teniszeztek, és minden hónapban állami nyugdíjat hozott nekik a postás.

Mondhatjuk persze, hogy Jeszenszky minderről nem tehet, inkább nézzük szűkebb működési területét. Tegyük fel a kérdést például, miért nem adtak azonnal állampolgárságot a kárpát-medencei magyaroknak? Miért építették le villámgyorsan meglévő orosz diplomáciai és gazdasági kapcsolatainkat? Miért nem zavarták el két nappal a győztes választás után az összes kommunista diplomatát a külügyi szolgálatból? Miért asszisztáltak Magyarország tekintélyének lerombolásához, miért engedték, hogy Gheorghe Funarok és Vladimir Meciarok mossák fel velük a padlót minden áldott reggel?”