Nyílt levél Botka Lászlónak

„Kedves László!

Mérhetetlenül megdöbbent és elkeserít az ön Habony Árpád gyűlöletpropagandájára megtévesztésig emlékeztető plakátkampánya, amely szerint »Tegyünk igazságot! Fizessenek a gazdagok!« Nehéz eldönteni, hogy ön súlyos tévedésben, súlyos szereptévesztésben vagy súlyos gátlástalanságban van-e, esetleg mindegyikben a felsoroltak közül, úgyhogy kérem, engedje meg, hogy segítsek!

A gazdagok – mármint azok, akiket ön vagy a közvélemény gazdagként azonosít – már eddig is fizettek. Sokat. Keményen sarcolta őket a politika, ahogy az egész országot, hogy a farkaséhségű szocialista és fideszes oligarchák megtömhessék a feneketlen bankszámláikat – azok az oligarchák, akik nem vették ki a részüket a közteherviselésből, akik nem adtak számot a vagyonukról. Ahogy például nem adott számot róla az ön éhségmenetet [!] szervező elvtársa, aki százmilliókat parkoltatott Bécsben. Ahogy nem adtak számot róla sem a szocialista pártpénztárnokok, sem a szocialista oligarchák. Tudja, László, az nem számít, hogy ön mennyi pénzt kapott tőlük a kampányára.

Orbán Viktor Brüsszel ellen visel háborút, Nyugaton keres bűnbakot. Alávaló, hazug politika, de legalább nem magyart uszít magyar ellen. László, ön, aki soha életében nem dolgozott a versenyszférában, aki a más által befizetett pénzből százezres öltönyöket meg luxusautókat vett magának, most úgy vadászik szavazatokra, hogy a vagyonosok – valójában a középosztály – ellen uszít. Ön most a Fidesz távoli és mitikus ellenségképét a szomszédból meg a főnökből próbálja legyártani – bárkiből, akinek vagyona van. Nem működik már a Kádár-nosztalgia, mert becsatornázta a Fidesz? Még a saját pártállami örökségük emlékét sem bírták a szegfű mögött tartani? Akkor hát jöjjön Kun Béla? Nyisson frontot a kilencvenöt százalék az öt százalék ellen? Aztán hadd derüljön ki, hogy az a kilencvenöt százalék szokás szerint csak az a tíz-húszezer ember, akiket ön majd állásokhoz, megrendelésekhez meg uniós pénzekhez juttat? A többi meg hadd nézze, ahogy tovább süllyed alatta az ország?

Ön pontosan tudja, hogy a gazdag ember és a politikával üzletelő milliárdos mennyire nem ugyanaz a személy. Az állami pénzen felhizlalt oligarchákat pedig nem adóztatni, hanem elszámoltatni kell. Ha van önben erre bármiféle szándék, akkor javaslom, kezdje a saját pártjával, mondjuk azokkal az elvtársaival, akik úgy kerültek a legszűkebb elitbe, hogy jó politikai kapcsolataikon kívül nem tudtak felmutatni semmit. Aztán jöhetnek a fideszes oligarchák, akik jelenleg is lopják a nép pénzét. Azoknak viszont, akik tisztességes körülmények közt lettek »gazdagok«, kijár, hogy tisztelettel szóljanak hozzájuk. Ha a politika el akarja venni a vagyonukat, akkor kérjen és érveljen! Egy államférfi így működik, ahogy viszont ön megnyilvánul, az nettó gengszterizmus. Szerintem is észszerűbb és humánusabb lenne egy progresszív adórendszer, szerintem is helyes volna az adómentes minimálbér, de ezért cserébe kiszámíthatóságot, versenyképességet és élhetőbb társadalmat kell ígérni azoknak, akiktől ön extrapénzt akar behajtani, és nem célkeresztet rajzolni a hátukra!

Ha a naivitás szellemében eltekintenék az uszító hangvételtől, és irreális jó szándékkal vizsgálnám az ön javaslatait az egymilliós jövedelemről, a százmilliós ingatlanról meg a százhektáros földről, akkor is kénytelen lennék megállapítani, hogy az adó ténye mit sem jelent a mértéke nélkül. Ön meg akarja adóztatni a százmilliós ingatlant. Értem. És mit kér? Tíz forintot? Vagy tíz százalékot? Esetleg az első éjszaka jogát kívánja érvényesíteni? Komolytalan felvetés ez – ön egy ugyanolyan kitöltetlen csekkre kér felhatalmazást, mint a Fidesz.

Ha a társadalompolitikai célok felől közelítek, akkor is nyilvánvaló, hogy a társadalom polarizálódásának megállítására olyan progresszív adórendszer kell, ahol az átlag felett keresőktől több hozzájárulást kér a politika, praktikusan három-négyszázezer forint fölött már kell egy új, nem túl magas kulcs, hogy az adó beszedhető legyen, és a költségvetés ne szálljon el. Az önök javaslata jelen formájában azonban nem az egyenlőség irányába visz – annál inkább az államcsőd felé. A vagyonadó ötlete sem istentelenség önmagában, de hozzá kéne rendelni, hogy hol és hogyan csökkentenék például a fogyasztási típusú adókat. Bántóan hiányzik ebből a ködszurkálásból a kijelentés: enyhíteni kell az adóprést. Önök még javaslatot sem tesznek olyan intézmények felállítására, amelyek garanciát jelentenének arra, hogy a huszonhét éve zajló permanens lopásnak legalább az intenzitása csillapodjon, hogy az adó visszajusson a választókhoz, ahelyett, hogy offshore-számlákon landolna. Ön nem a kiszámíthatóság és a jogbiztonság felé tájékozódik, hanem az alkalmi pénzbehajtás, a fosztogatás irányába – ez fideszes tempó. Nem őszinte, és nem megalapozott – puszta hatalomtechnika. Az ország nagyobbik felének épp ebből lett elege.

Orbán gazdaság- és társadalompolitikája szemmel láthatóan Oroszországba vezet: vékony krőzuselit, fojtogató és megfélemlítő állam, gyarmati bérekért robotoló tömegek. Az ön által képviselt neomarxista uszítás viszont Venezuelába vezet, ami egy évtized alatt teljes csődbe és infernális káoszba süllyedt. Venezuelában már nincsenek gazdagok, nincs államhatalom, csak éhség és áruhiány, időszakos az elektromos áram, és nincs semmiféle közbiztonság. A hatalmas olajkincs fölött éheznek és rettegnek az emberek, mert a társadalom elhitte a magához hasonló kígyónyelvű politikusoknak, hogy a problémáikra a gazdagok kizsigerelése jelenti majd a megoldást. A szocialista forradalom sokadszor is katasztrófába torkollt, az ön kampánya pedig épp az irigység, az önzés és a gyűlölet legveszedelmesebb húrjain játszik. Ön újabb szocialista forradalmat korbácsol.

Nyilvánvaló, hogy a habonyságra, a pillanat uralására ön még habonyabb habonysággal válaszol. Nyilvánvaló, hogy önnek nem a Fidesz módszereivel és szellemiségével van baja, hanem azzal, hogy már hetedik éve nem önök lopnak. Ön nem a nemzeti együttműködés rendszerének üzen hadat, hanem azoknak, akik dolgoznak, spórolnak és munkát adnak, mert még hisznek az országban, ahelyett, hogy kimenekítenék innen a vagyonukat. Ön büszkén a képükbe vágja: »Ostobák vagytok. Vittétek volna ki a pénzeteket Svájcba vagy a Kajmán-szigetekre, mert ha itt van, akkor elvesszük.« Önök nem igazságot fognak teremteni azzal, hogy egy adózott bérből vásárolt, illetékkel terhelt és kommunális adóval sújtott száz négyzetméteres családi házat valami szocialista csinovnyik adókötelesnek nyilvánít, hanem szétverik a polgárosodás megmaradt bázisát is. Persze ez nem olyan nagy baj, hiszen a polgárság nem a maguk potenciális bázisa – miért is ne vernének végig rajtuk?

Elárulom azonban önnek, László, hogy a pillanat uralása, a tömeg ösztönvilágának felkorbácsolása – ha sikerül is – egy nap visszaüt önre. Eljön a nap, amikor ön a szép öltönyében, a gazdag barátaival a kiegyenesített kaszák élesebbik végén találja magát, akármennyire keresi is most a tömeg kedvét, akármennyi tréningen vesz részt, akárhányszor mondja is ki a varázsszót: »melós«. Ön a tűzzel játszik, amikor új polgárháborús lövészárkot ás. Nem a nyomorult pártjának a 2018-as esélyeit rontja ezzel, hanem az ország esélyét arra, hogy felzárkózzon, hogy gyarapodjon, hogy lakossága társadalomnak legyen nevezhető. Amit ön tesz, az megbocsáthatatlan. Ha Orbánt ezerszer buktatná meg, ezt az sem tenné jóvá.

Több politikai kultúrát várva, tisztelettel: Puzsér Róbert”