Tessék haladni!

2017. március 24. 07:30

Még mindig igaz a nyugati világra, hogy mindenki emlékszik, mit csinált 2001. szeptember 11-én. Mára a döbbenetből csak az apátia maradt. Ön emlékszik rá, mit csinált 2015. november 13-án, 2016. és 2017. március 22-én vagy 2016. július 14-én?

2017. március 24. 07:30
Őry Mariann
Őry Mariann
Magyar Hírlap

„Mentségek gyártásában mindig is erős volt a nyugati politika, és jobbnál jobb magyarázatok születnek arra is, miért ott történnek a terrortámadások Európában, ahol. A nyilvánvaló összefüggéseket kimondani persze már nehezebb ügy. Itt van például Brüsszel polgármestere, Yvan Mayeur, aki a tavalyi támadások évfordulóján arról beszélt, hogy a városban működő mecsetek az iszlám keményvonalasok, a szalafisták kezén vannak. De – tette hozzá sietve – Brüsszel azért nem a dzsihád fővárosa, és egyébként is, nemcsak belgákat felrobbantó dzsihadisták veszélyesek, hanem az olyan „szélsőségek” is, mint Le Pen, Trump vagy Putyin. Tapsvihar a szocialista városvezetőnek!

Tehát nincs itt semmi látnivaló, kedves európai polgárok, haladjanak tovább!

Még mindig igaz a nyugati világra, hogy mindenki emlékszik, mit csinált 2001. szeptember 11-én. Mára a döbbenetből csak az apátia maradt. Ön emlékszik rá, mit csinált 2015. november 13-án, 2016. és 2017. március 22-én vagy 2016. július 14-én?”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 44 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Peter8811
2017. március 24. 18:46
Szerintem a jó dátum 2011. 11. 09.
Martell 2
2017. március 24. 10:29
Fogalmam sincs, 2001.09.11-én sem tudom, csak Bombera hisztérikus zokogására emlékszem este a híradóban :)
malakka
2017. március 24. 09:38
Mit csináltam 2011 szeptember 11-én? Valószínűleg a fejemet fogtam amiatt, hogy a csapból is a tíz éves megemlékezés folyt, a világ egyik legnagyobb és legostobább átbaszási kísérletével kapcsolatban...de már nem emlékszem. ;)
Biivisz
2017. március 24. 09:35
2001 szeptember 11 lesz az! Ettől eltekintve a cikk brilliáns. Minden szavával egyetértek! Különösen ez tetszik (csak az eredetiben látszik): "Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, szajkózzuk vissza a felelős nyugati politikusokat, hozzá nem téve, hogy hát megölni viszont igen."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!